Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

_ 7 — kulcsát; észreveszszük, hogy az emberiség alkotásait nem vakeset vezette, hogy az erkölcstelenségeket szükségszerűen követte a bukás, mint az erkölcsből is meg kellett születnie a megdicsőülésnek. S ez a végesről a végtelenre ragadja fel lelkünket, mégis megteremti, fentartja az emberi szabadságba vetett hitünket. Az igazi történetírás egész szellemi életünk nevelő iskolája, cselekedeteink legbiztosabb utmutatója. Elménket gazdagítva megedzi emlékezetünket; az arasznyi létet beláthatatlan távolságra kiszélesíti; képzeletünket gyönyörködtetve táplálja, erősíti; értelmünket következetességre szabályozza; érzelmeinket jóra neveli, gyakorolja; akaratunkat a jó, igaz és szép, a világot átható e hármas egység megvalósítására ragadja, mikor a jövő képét a mult tükörében elénk tárja. História est magistra vitae. Vegyük tárgyunk szempontjából a dolgot. Micsoda czélt tűzhet ki maga elé a középiskolai történettanítás ? Világos, csak azt, mi az általános középiskolai oktatásnak megfelel s mi arányban áll a tényezőkkel, összhangban a tanítás többi tárgyaival, a rendelkezésre álló idővel, eszközökkel, a testi és lelki fejlődésben levő növendék erejével. Első sorban tehát, hogy a történettanítás a maga részéről hozzájáruljon az általános műveltség kiegészítéséhez, melynek alapját a középiskola veti meg; hogy ez alapvetés szolgáljon másod sorban küszöbül a magasabb tanulmányok múzeumához. Ezt a czélt természetesen csak úgy éri el a tanítás, ha tekintetbe veszi az iskola összes oldalait, feladatait; megállapítja a fontosságot, melyet az emberiség múltjával való foglalkozás a többi tudományok rangsorában felmutat; nem iparkodik egyéb feladatok rovására terjeszkedni, de innen sem marad hivatásának jogosan meghúzott körén; tekintetbe veszi a képzendő anyag minden, művelésre, fejlesztésre váró oldalát; nem feledkezik meg még a testi nevelés, az egészségi szempont követelményeiről sem. A középiskolának nem czélja a tudomány egész tartalmát beleönteni a növendék elméjébe, mikor azt maga sem képes teljesen kimeríteni. S lássék bármily henyének ez állításunk, nem mondunk le annak jogosultságáról. Mert ha figyelemmel kisérjük a középiskolai oktatás kísérleteit, az egész vonalon túltengést tapasztalunk e tekintetben. Mintha csak latin nyelv volna a világon s az egymagában üdvözítené az iskola tanulóit; mintha abból a német nyelvből a legfinomabb árnyalatokat is el kellene nekik sajátítaniok; mintha nem volna elég az a mathematika, hacsak minden képletet be nem emléznek! Mintha az a kis iskolás gyermek soha sem lehetne hasznos polgára a hazának, tagja az emberiségnek, ha csak Nagy Sándor összes hadi fordulatait, fogásait állandóan emlékezetében nem tartja! Cato mirari se aiebat etc. Itt az ideje, hogy tisztába jöjjünk az iskolák czéljaival és ne túlozzunk. A középiskola feladata, czélja, hogy az oda járó gyermek megked-