Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

— 64 — Ezen és hasonló operácziókkal nem csak az ismert anyagot ujítjuk fel, hanem azoknak rejtettebb oldalait is megvilágítjuk. Csak arra ügyeljünk, hogy az eljárás természetes legyen, úgy az egész tárgy, mint a leczke tartalmához, a növendék erejéhez és szükségletéhez alkalmazott, mértéket tartó, mesterkéletlen s lehetőleg az anyag egészére kiterjedő. Jó hasznát lehet venni, főleg az évvégi, legalább 3—4 hétre kiterjedő ismétlésnél, ha a tanuló emuláczióját, tevékenységét fel tudjuk kelteni, fokozni. Ezt más, más módon éri el. A mi gyakorlatunkban igen szép eredményre vezetett az, hogy az ismétlésre kitűzendő anyag gyakorlását magukkal a tanulókkal kezdettük a tanóra második felében. Ki tudja a következő fejezetet? Rendesen igen sokan tudták. Hogy az egész osztály s főkép a gyengék, kiknek legnagyobb szükségök van az ismétlésre, szintén rákapjanak a feladandó leczke gyakorlására, az igy adott feleletekről semmiféle érdemjegyet nem vezettünk, a tanuló minden, felelete következményeire vonatkozó félelemtől menten, önkényt vállalkozott a gyakorlásra s végül, hogy ezt az emulácziót vele megkedveltessük, feljogosítottuk öt, hogy ha dicséretben részesült a tanár részéről, arra a rendes feleletnél hivatkozhassék, illetőleg azt felemlíthesse. Mialatt egyik felel, a többi figyel, mit hagy ki, mond rosszul, hogy azután a feleletet kiegészítse, helyesbítse. Ily módon a tanulmánynak egyetlen részecskéje, a tanár egyetlen sorközi megjegyzése nem marad felújítás, ismétlés nélkül. Elvünk: ismétlésül is csak annyit kitűzni a következő tanórára, mennyit az iskolában közösen feldolgozunk. Ez a tevékenység azonban feltételezi, hogy az egész évi tananyag veleje össze legyen állítva a fentebb ismertetett kivonatban, melynek segélyével a tanulás játékszámba megy. Végül ismételjük, hogy kívánatosnak, szükségesnek tartjuk az évi rendes foglalkozás mellett az előbbi év anyagának apránként eszközölt teljes ismétlését. Ezt a fenálló tanterv nem követelte, azért nem is gyakoroltuk. A legújabb tantervben szinte nem találjuk benn. Mi fentartjuk, hogy a történettanításnak tantervileg formulázott czélja csak folytonos ismétlés mellett érhető el s ha például az uj tantervben az V. osztályba beosztott ókor történetét a tanuló érettségi vizsgálatig át nem ismétli (s ez az ö magánbuzgalmától ritkán fog megtörténni), a VIII. osztály rendes anyaga mellett nem lesz rá annyi idő, hogy azt a többi korral együtt átlapozza; más oldalról pedig lehetetlennek tartjuk, hogy a VIII. osztályi magyar történet az uj tanterv szellemében is annyi »egyetemes történeti eseményt és hatást« vegyen fel, mint a mennyit a középiskolát végzett tanulótól megkövetelnek. S ez esetben az uj tanterv, uj tankönyvek, uj tanárok és uj tanulók mellett is ismétlődni fog a panasz, hogy az érettségi vizsgálatok történeti feleletei meddőséget árulnak el. Azért újra és újra sürgetjük, hogy minden következő év ismételje át az előző év anyagát, a mint azt a külföldi tanításban is látjuk s a mi a tőlünk fejtegetett s gyakorlatban követett, kivonatos füzet segélyével történő módszer mellett