Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898
- 60 — feladni rendes körülmények között, a mely normativumból a mi tankönyvünk beemlézendö vagy jobban mondva megjegyzendő és feldolgozandó anyagának terjedelmére is lehet következtetni. Felelés alatt a tanulók könyve általán csukva van, nem mintha az ellenkezőt feltétlenül elitélnök, de mert a figyelem mégis jobban a foglalkozás tárgyára, ez esetben a felelésre irányítható, ha a tanulónak nincs alkalma még akkor is a felelésre készülni. Kérdezéskor magában az egész osztály feleljen s a felszólításra minden pillanatban készen legyen. Vannak, kik a könyvbetételt magyarázat alatt is követelik azon okból, hogy a tanulók a tanár előadását ellenőrzik s igy a tárgyra nem vigyáznak kellőkép. Mi ezt az okot kicsinyesnek tartjuk. A tanulóknak ez az ellenőrzése ártatlan dolog, másfelöl pedig feltételezi a figyelmet s az a haszna is lehet, hogy megtudják, mit hogyan kell a könyvhöz hozzáadniok. A mi módszerünkben pedig teljességgel atapnélküli momentum. A tanár a saját füzete segélyével ád elő, mialatt a növendékek jegyzéssel vannak elfoglalva. Jegyzéssel, nem másolással! Mellékes, akár nyitva, akár csukva tartják a tankönyvet. A kérdezés mindig a tanóra elején történik azon általános pedagógiai és didaktikai szempontból, hogy ha a felelés befejeztével a tanuló többnyire meglevő szepegése alól felszabadul, annál élénkebben, nyugodtabban fordul figyelme az ujabb anyag felé. De különben is egy elörebocsátott uj ismerettömeg homályosítólag hatna a tanuló leczkekészletére. A feleltetésre nem kell 15—20 percznél több időt fordítani, úgy hogy a magyarázatra 35—40 perez maradjon. Elég, ha 2—3 tanuló felel abban az értelemben, a mit érdemleges felelet alatt értünk. E közben azonban 10 —15-höz is intézhet s kívánatos is az egész osztálynak a közös munkába vonása czéljából, hogy egyes kérdéseket intézzen a tanár. Ezt az eljárást gyakorlatban követjük, forrásainkban megerősítve látjuk, de különben is a tanítástannak elemi tételei közé tartozik. Leghelyesebbnek tartjuk, ha a felhívott tanuló egy kis részt összefüggően ád elő, elbeszél. A feladvány többi részéből pedig pár lényegbe vágó kérdésre röviden, a maga szavaival felel. A tanuló feleletével meg lehet elégedni, ha elég világosan, értelmesen s némi folyékonysággal fejezi ki magát. Ezt az elvet Baumeister munkájából merítjük, melyben az több helyt s nyomatékosan van felemlítve. Szerinte bármennyire hangoztassa a német tanterv s hangoztassák szerintünk a magyar idevágó rendeletek a szóbeli előadás gyakorlását, folyékonyságát főleg a történelemben, ennek czélja végelemzésben mágis csak az események bizonyos összegének bevésése, átértése, nem beszédgyakorlat. Kétségkívül szép dolog, ha a történettudással szép előadás is párosul s erre lehet a figyelmet ráirányozni, de első sorban mégis csak a dátumokat kell biztosítani s azok feldolgozásából folyó tanulságokat összegezni. »Geschichte lernen, nicht glattreden-lernen, muss der Zweck auch jenes frei