Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

— 57 — buzgalma arra is kiterjed, hogy a mit óra alatt hevenyében papírra vetett, otthon rendszeresebben összeállítja. Ki akarunk zárni minden félreértést: az egész, mit egy órai előadásról feljegyeznek, nem több, mint egy nyolczádív egyik lapja. Ennek a jegyzésnek haszna kiszámíthatatlan. Először a tanuló kénytelen figyelni s figyelme nem fárasztja ki, holott ha tétlenül ül, esze igen sokszor másfelé kalandoz. A jegyzés sem fárasztja, mert az előadás kéthárom, esetleg négy egységre van osztva, melyek mindegyike után, örvendetes tapasztalásból mondhatjuk, hogy a tanulók versenyeznek, ki mondja el a közölt részletet; e felmondás alatt a többi pótolja jegyzete hiányait, helyesbíti hibáit. Másodszor az ismert szólás szerint, a ki ír, kétszer tanul. A tanóra végén a középszerű tanuló tisztában van a feladvány nyal, vagyis azt az időt, mely kiválóan a tanulásé, jól felhasználta. A túlterheltség egyik főoka, hosszas tapasztalat után szólva, épen az, hogy a tanuló az 5 —6 iskolai órát nem használja fel jól, szórakozik, rendetlenkedik, mással foglalkozik, a házi tanulásra hagy mindent, a mikor jobb volna játszania, üdülnie. Harmadszor füzetében épen azt jegyezheti fel, mire legnagyobb szüksége van egyénisége szerint. Egyik ezt, másik azt tanulja könnyebben vagy nehezebben. Azt is jegyzi meg, aláhúzza, külső szemlélettel is erősíti, hogy jobban elsajátíthassa. Végül egyszerre készül a következő órára, az ismétlésekre, az évvégi és érettségi vizsgálatra, az életre, mert jegyzete, melyet mindenkor rövid idő alatt áttekinthet, fölöslegessé teszi a könyvet, melyet sokszor képtelen a körülményekkel arányos idő alatt átolvasni. Hasonló módon készíthet a tanuló kivonatot magánolvasmányaiból s azokból a felvilágosító közleményekből, melyeket mi a francziák mintájára szivesen látnánk tankönyveinkben. Ezt az eszközt, mint szerintünk elméletileg s gyakorlatilag igazoltat, mi kötelezővé kívánjuk tenni a történettanításban. Ha hozzáadjuk a mondottakhoz, hogy a szemléltetést fali rajzban, térképen egyaránt leghelyesebben az óra végén eszközli a tanár, magyarázat közben pedig csak a kéziatlaszra utal, s hogy egy-egy leczkére kevés anyagot adjon fel, az előadásra vonatkozó főbb elveinket kimerítettük. B) Hátra van a begyakorlás, mi a tanár munkájának másik telét képezi. Erre nézve a következőkben foglaljuk össze nézeteinket. Mindenekelőtt értekezésünk bevezetésében tett igéretünkhöz képest azt a kérdést vizsgáljuk meg, vájjon jogos-e és mennyiben jogos a panasz, van-e alapja s mennyiben azon szemrehányásnak, hogy a tanulók érettségi vizsgálaton feltűnő járatlanságot tanúsítanak a világtörténelemben s kevés értelmességet árulnak el feleleteik? E kérdés eldöntésére vonatkozólag utalunk dr. Kőnig Gyulának a közoktatási tanácsban a humánus tárgyakkal kapcsolatban kifejezett véleményére. »Es én itt — így szólt többek közt, — semmiképen sem mondom panaszképen a középiskola ellen: már is kész ismereteket gyűjteni teljesen lehetetlen dolog. Azt, a mit az illető az ötödikben