Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

— 36 — Második kifogásunkat az anyag elrendezése, történeti kézikönyveink helytelen beosztása ellen emeljük. Nem találunk bennök helyesen megállapított s következetesen keresztül vitt rendszert. Nem találjuk meg a kellően kialakított gerinczet, a természetszerű szabályossággal hozzá tapadó részeket, a részek egyensúlyát, az anyag belső vonzódását. A főfejezetek is minden megokolás nélkül, egészen függetlenül lépnek fel, hiányzik belőlük a tervszerű tagolás, érthető csoportosítás, a kisebb körök sorakozása erőltetett, laza. Sem eszmelánczolat, sem idő, sem térrend nem könnyíti meg az ész munkáját. Az eszmei csoportosítást most a korszakos, most a helyszerinti beosztás zavarja. Az időrend szerinti következést megtéveszti az évszámok előbbre, hátrább ugrálása. Ugyanazon lapon hol előre, hol visszamegy a khronologia. A szöveg zárójelbe vetett henye számokkal van tűzdelve. Az események fonalát hosszabb rajzok, jellemzések, felsorolások akasztják meg. Az ismertetés szempontjai nem egyszer változnak, vagy eltérő sorrendet követnek, a gondolkodás természetes hajlamát elhanyagolják. Most államalakulás, alkotmányos formák, politikai mozzanatok, fegyvertények, nemzetgazdasági, művelődéstörténeti adatok jönnek, most csaták közé vannak ékelve intézkedések, szellemi áramlatok, jellemzések és hasonlók a helyett

; hogy előre átgondolt terv szerint pl. először fegyvertényekről, aztán alakulásokról állami, társadalmi, közműveltségi téren s a többi volna szó. Úgy a kisebb részek programmja sem egyöntetű, hogy ne mondjuk sablonos. Valamely háborúnál mért ne lehetne pl. folyton egy csapáson haladni: kijelelni a szintért, az időt, az okokat, a főbb szereplőket a változásokkal, az eredményt ? A békekötéseknél mért ne lehetne mindig ugyanabból a szempontból összeállítani a főbb pontokat, pl. területi, jogi feltételek, hadi kárpótlás ? Könyveinkben egyszer ezt, másszor amazt a sort találjuk. Pedig semmi sem könnyíthetné meg úgy a tanulást, mint az anyag rithmikus beosztása, logikai elrendezése, eleitől végig a lényegesről lényegtelenebbre átmenés elve. Harmadszor nem felel meg a tanítás művészetének tankönyveink előadása sem. Az előadásnak sem hangja, sem stílje, sem nyelve, sem külső alakja. Miként a nagy történetírás előadásától nemességet, elevenséget, választékosságot kívánunk, hogy az a történeti munka irodalmi műremek legyen, úgy ezt a követelményt az iskolai könyvnek sem engedjük el, sőt mivel a fejlődő ember első benyomásait ép a tankönyvekből meríti, ezektől még nagyobb mértékben megköveteljük, hogy tiszteljék a műizlés szabályait. Evvel szemben tankönyveink már hangban, szellemben alatta állanak a kívánalmaknak. Egyik hiba a másikat szüli. Egyik könyv ép mivel nagyon tömött, előadásban is hideg, száraz, mint a számla tételei. Érdektelenül, közönyösen sorolja fel a mult nagy tényeit, az eszmélödésrc, kedélyi megindulásra semmi táplálékot nem nyújt. A másik, bár ritkábban, nagyon is