Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

— 153 — azt. Megható és leverő egyszersmind az első lélekzet a földi fény és nagyság romjain: de annál magasabbra emel a gondolat, hogy az igazi nagyságosak lepleit rázza le, hogy örök fényben, tisztábban ragyoghasson. íme királyok koporsói felett állunk! itt nincs többé fény, nincs ragyogás, a földi hatalom és előkelőség jelvénye, a királyi bibor elenyészett, porrá lett a selyem és a bársony — és a por márványkoporsóban is csak por marad s az egy föle

1 bői vétetett csontok annyira hasonlók egymáshoz! És mégis mintha nem közönséges temetőben járnánk; — valami titkos érzés lopódzik lelkünkbe s hozza rezgésbe annak húrjait a gondolatra, hogy azok nyugvó helyén vagyunk, kik egykor hazánk sorsát vezérlék karjaikkal, midőn azon szellemekre emlékezünk, — különösen mi e város szülöttei és lakói — kik őrangyalokként őrzik sziveinkben a honszerelmet s átplántálták azt nemzedékről nemzedékre a késő utódokba. III. Béla és neje sirjait érintetetleniil hagyák e dúlások, hogy a véletlen folytán napvilágra kerüljenek, hogy ina végre sok hányattatás után a király és nemzet a fájdalom együttérzésével kisérhessék porladozó csontjaikat uj, békés nyugvó helyökre. Pauer János Székesfehérvár néhai apostoli szerénységü, tudós püspöke — mint szemtanú — leírásából az akkor általános érdeklődést keltett eseményt a következőképen ismerjük. A világfontosságu eseményekben annyira gazdag 1848-ik év nyári hónapjaiban a püspöki udvart és kertet délről övezö kőfal szomszédságában — a mai kórház utcza elején, a hol a szt. István föntebb dicsértem szép bazilikája állott, ma is meglévő úgynevezett »püspök-kut«-nak javítása közben a munkások oszloptöredékekre s nagy kőtáblákra akadtak. A kut javítási munkálatait bevégezvén, az ásást tovább folytatták, mignem egy vörös márvány koporsóra akadtak, a melyet decz. 5-én felnyitván, abban egy női csontvázat találtak, fején koronával, ujján arany gyűrűvel. Az idő mindent megemésztett rajta, — csupán a csontváz maradt épségben. Az eset abban a politikailag nagyon bonyolult időben is általános feltűnést keltvén, — a városi tanács a munkát azonnal beszüntette s jelentést tett a Nemzeti Muzeum igazgatóságának, ez szakértő férfiakat küldvén a helyszínére, ezek jelenlétében és ellenőrzése mellett folyt tovább a zord idő daczára egész decz. 16-ig.— Deczember 11-én az előbbi koporsó szomszédságában egy másik, szintén márvány koporsót találtak, melyet másnap reggel nagy vigyázattal bontottak fel. »Szent borzalom fogta el keblünket, — irja a jelenvolt tudós Pauer — midőn megnyílt előttünk a sir és abban a magyar nemzet egykori királyának csontvázát, a csontok között pedig a királyi ékszereket tétlenül heverni láttuk, mert ezeken kivül minden összeporlott. A fejnek egykori ékessége, a királyi korona, most is a koponyán vala, de a homlokról a fogakig csúszott le, az összedűlt mellcsontok felett csillagalaku valamely rend, vagy ereklyetartó melldísz vala, de az ezt tartó ujnyi vastagságú selyem zsinór már egészen elhamvadt. Jobb kezében volt