Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1897

— 11 — A szabályzat ajánlja, hogy az első és második imádság közt eső szabad időt a szerzetes egy-egy ilyen kis fülkében visszavonulva elmélkedéssel töltse. Következik a kihajnalodás idején a második imádság, a mely névszerint az »Isten dicsőítése«, a »laudes.« Az ébredő természettel, a diadalmasan terjengő napfénynyel, a madárdallal, a virágillattal, ime! egyesül most az ember. A hála, a dicséret és a dicsőítés élénkebb dallamával hangzanak föl újra a zsolozsmák, — körülbelül félóráig. Hogy rövidek legyünk és összefoglaljuk a hasonlókat: az itt vázolt jelenet, ez az isteni munka a nap folyamán még ötször ismétlődik. Reggel 6 és 9 órakor, délben, délután 3 órakor, és végre estefelé. A napot, lefekvés előtt, esti-ima fejezi be, az u. n. Completorium. Látható tehát, hogy az egész nap át van szőve ezen foglalatossággal. És ha az emberi gyöngeség, a változatosság szükséges volta és egyéb okok megkövetelik, hogy a szerzetes Istentől a földiek felé is forduljon: az imának emiitett beosztása gondoskodik arról, hogy a lélek a földiekbe el ne merüljön, hanem ismét és újra a magasabb, az isteni felé szárnyaló irányt vegyen. A második és a harmadik imádság közt levő időt részben munkával töltötték, részben pedig a sz. mise hallgatására fordították. Ugyancsak ezen időre esik, az u. n. Príma után, a káptalan. Ez a káptalan voltaképen egy nagy terem volt, a templom után a legelőkelőbb és a legdíszesebb a kolostorban. A mai nyelven »díszteremnek« mondhatnók. Az itten tartott összejövetelt szintén káptalannak nevezték. — Az apát elfoglalta helyét és következett a káptalan első pontja: a b ü nvallomás. A szerzetes nyíltan vádolta magát, ha valami hibát, rendetlenséget, zavart okozó szabálytalanságot követett el. Nem szabad ezt összetéveszteni a sz. gyónással, mely mindig titkos volt s a melynek tárgyát a valóságos bűnök képezték; itt pedig, a káptalanon, a külső hibák nyilvános megvallása történt. Ez a gyakorlat mélyen megalázó. De nem szabad felejtenünk, hogy olyan testület jelenlétében folyt az le, melynek minden egyes tagja arra kötelezve volt. — Ha valaki nyilvánosan, mások szeme láttára követett el hibát s önmaga be nem vallotta, ugy bárkinek szabadságában állott az illetőt leleplezni. Ezt ugy tekintették, mint a szeretet követelményét. A bevádoltnak azonban joga volt a dologra nézve fölvilágosítást adni és az esetleges félreértést tisztázni. A bünvallomás után következett a munkaszerepnek kiosztása. A perjelnek, az alperjelnek, a házgondnoknak, a kapusnak, a betegápolónak, a vendéges-szerzetesnek maga az állás megjelelte a napi foglalkozást. Más teendőket, különösen a templomban, a konyhában, a sekrestyében stb., a kijelölt szerzetesek egész hét folyamán, mint »hetesek«, végeztek. A többi munkára naponkint történt a kijelölés. Az apát a káptalanon fölolvasta, kik fognak a ház körül, kik a kertben, kik a mezőn, kik az erdőn dolgozni.