Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1896
XVII gétöl áthatva segített ő is tanácscsal, tettel, pénzzel. Jótékonysága erényét pedig nem korlátozta csupán rokonaira, a hozzá közelállókra; tudta, hogy azt a pogányok is megteszik, hanem kiterjesztette mindazokra, kik bizalommal fordultak hozzá. S a mit tett, tanácsolt, segített, nem hála fejében, nem számításból, salakos önérdekből tette, hanem azért, mert lelke sugallatára hallgatott. Megtakarított filléreiből részesült az azokra érdemes, a sorstól üldözött, az igazi koldus úgy, mint a könnyelműség áldozata, a jóhiszeműség s nagylelkűség kizsákmányolója. De ne részletezzünk! Az ő jóságos arcza feddő tekintetet vetne ránk, ha jótéteményeinek kürtölését hallaná. Elég, hogy azok fel vannak írva az élet, az örök üdvnek könyvében s elkísérték öt oda, hova még legjobb barátai sem követhették. Végül erényei koronájának egyik legértékesebb gyöngye: a lelki erő. Egészben véve a természettől örökölt gyenge szervezetében csak egy volt erös: a férfias szilárdság, aczélakarat. Minden dologra nézve megvoltak a maga elvei, melyeket sok tapasztalatból alkotott meg, de melyekből azután nem is tágított. Gondolatain, szavain, tettein határozottság, szigorú következetesség húzódik végig. Alkalmazkodni, a hol lehetett, tudott, de magát meg nem adta. S a mily kitartó volt az erkölcsi élet rendjén, ép oly kemény ellenállást tanúsított az anyag, a természet hatalmával szemben. Komoly munkában megviselt szervezetét már fiatal tanár korában betegségek rohanták meg. Egyik évben mellhártya-gyuladás szegezte ágyhoz, a mikor hosszabb időn át helyettesíteni kellett öt. E baj nyomai mindvégig megmaradtak egészségi állapotában. Utóbb reumatikus bántalmak zaklatták, melyekre különböző fürdőkben keresett gyógyulást. Két évvel előbb oly heves influenza döntötte le lábáról, hogy életbenmaradása iránt aggódott mindenki. De nem hagyta el magát. Még egyszer talpra állította öt a gondos ápolás, az erös remény érzete, mely visszaadta hivatásának. Utolsó fellobbanása volt ez életének, utolsó győzelme az emberi törékenység felett. Uj erővel, kedvvel teljesítette feladatát, nem is sejtve, hogy az a vég kezdete volt már. A mult tanév vége felé hangja elveszíté csengő tisztaságát.