Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1892

- 27 — Ulanius. Akármilyen legyen, téged mindazonáltal magas polczra ültethet. Lisingus. Bár alább ne taszítson. Ulanius. Sőt mindenek felébe magasztal. Rólam, kérlek, megemlékezzél, midőn uralkodni fogsz. Lisingus. Ah hallgass! csúfot iizesz belőlem. Ulanius Atyánk irja, ne tétovázz : uralkodni fogsz, a hol rab vagy . . . Lisingus. Hallgass kérlek, ágon mutatsz madarat, ne melleszd oly forrón, míg meg nem fogtad. 4. Kimenet. Ulanius, utóbb Mintheus. Ulanius. Boldog Isten! mire fakad ki végtére kétes állapotunk ? Atyánk méltósággal biztat, lóra ültet, de mi haszna! Idegen földön mely könnyen sárba csaphatnak? Mintheus jön, talán útbaigazít. Ah kedves barátom! Szivemnek habzását ha csillapíthatnád. Mintheus. Micsoda búbánat zavarja elméd csendességét ? Ulanius. Hivségemet, hozzádvaló kedvemet mindenkor tapasztaltad. Mintheus. Talán gyanuságba estél felölem? Ulanius. Isten ne adja! Mintheus. Tehát mi gyötri szivedet (bántja gyomrodat)? Barátságomon, jó akaratomon ne kételkedjél, ha miben segíthetlek. Ulanius. Köztünk maradjon. Talán repdes már valami hire. Ki lesz a király ? Mintheus. Ne törődjél azon kedves Atyámfia légy békével, rövid nap alatt kitetszik. Ulanius. Óh bárcsak jelét adhatnád! Mintheus. Nem tanácsos ily nagy titkot kirepíteni s szárnyára ereszteni. Kérlek, hagyj most ennek békét; más dologban járok. Sivénust keresem. Ulanius. Mi végre ? Mintheus Az országnak egybegyűlt elei jelen lenni kívánják. Ulanius. Valljon miért ? Talán róla végeznek ? Mintheus. Ne szemfüleskedjél; nem bizzák mi reánk a voksot. Ulanius. Ne neheztelj, édes Mintheusom! Kedvedből ki ne rekeszsz. Mintheus. Ah ne félj kedves pajtásom! nem úgy forrott össze a mi barátságunk, hogy ily bátorságos feszegetéssel elváljon egymástól. Bár méltó volnék királyi véredhez! Ulanius Méltó az erkölcsöd, méltó ritka hűséged; kedvezz ezután is jó barátodnak, én mellöled soha el nem állok. Isten hozzád. (Ária 2-a.) i-ma. Remény, öröm és félelem megütköznek szivemben, Most örvend és vidám kedvem, most öltözik gyász színbe, Kedves társam, hív barátom Slvénus majd király lesz, Reménylem, de a szerencse rettent és uj bajt szerez. 2-a. Alig fénylik egy kévéssé felleg után a napfény, Ismét gyász homályba borúi minden öröm és remény; Boldog lélek, ki szivének ily fogyását nem érzi, Örömének, jó kedvének változását nem képzi.