Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1890

— 84 — Ha a tanuló a szülők illetőleg törvényes gyám távollétében ezek írás­beli nyilatkozata nélkül jelentkezik a V. osztályba való felvételre, a választott irányt bejelenti, de az Írásbeli nyilatkozatnak 8 napon belül beszerzésére utasittatik. Ha a tanuló a határidő elteltével sem mutatja be a kivánt nyilat­kozatot, az igazgató értesiti a szülőket, illetőleg gyámot, hogy a tanuló mely irányra jelentkezett oly hozzáadással, hogy ha 5 nap alatt ellenkező értesítést nem kap, a tanuló választása véglegesnek fog tekintetni. A bevallott iránytól való eltérés illetőleg tantárgy változtatás iránt a törvény 4. §-a határoz. Tantárgy változtatás az idézett szerint kötelező fölvételi vizsgálat mellett rendszerint csak a tanév elején eszközölhető; az 1883. XXX. t. cz. 13. §-ában megszabott módozat mellett évközben történt intézet változtatás esetén a tantárgyváltoztatás kívánatra csak akkor enged­hető meg, ha az intézetben, melybe a tanuló átlépett, az általa eddig követett irányban tanfolyam nincs berendezve. Hogy mennyiben és mily módozatok mellett engedhető meg addig is, mig a törvény által kilátásba vett tanfo­lyamok a gimnázium mind a négy felső osztályában berendezve lesznek, az Y-nél magasabb osztályú magántanulónak tantárgyváltoztatás mellett a vizs­gálat letétele, az iránt a döntést esetről-esetre magamnak tartom fön." 2) Ta-rLterxr azon gimnáziumi tanulók számára, kik az 1890. évi XXX. törvényczikk alapján a görög nyelvet helyettesítő tárgyakat tanulják. (Kiadatott a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minister 1890. évi 30,820. számú rendeletével.) I. Magyar Irók bővebb tanulmányozása kapcsolatban a görög klasszikusok fordításban való ismertetésével. Y. OSZTÁLY. (2 óra.) a) Bővebb szemelvények a magyar prózairókból. Például: Kármán József értekező munkáiból, Kazinczy és Berzsenyi leveleiből, Kölcsey szónoki műveiből, továbbá Salamon „A török hódítás" czimü munkájából a Hunyadiak kora. — Költői olvasmány: Lyrai szemelvények a klasszikus iskolához tartozó költők műveiből (főképen Berzsenyi.) b) Összefüggő részek olvasása Thukydides müvéből tárgyi és szerkezeti magyarázattal Görög állami régiségek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom