Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

- 79 lényegétől mint a német szellemtől, s hogy a francia utánzás mellett a szonettnek nem lehet tartós élete a német költészetben. A szonett fejlődésének második szakát a XVIII. század hatodik tizedétől számítják a német elméletirók. Ez idő Klopstock nevéhez vezet bennünket. Az ő virágkorában, a Sturm und Drang idején a szonett teljesen divatját veszti. Klopstock magas szárnyalása s korlátot átható szelleme hatalmas formát követelt. Ódáinak fenséges gondolatai, nagy hullámokban áradó érzelmei a szonett sziik körében nem találhattak helyt. Aztán Lessing, a francia befolyás megvivója, a román formák, az alexandrin ellenzője is kellett, hogy legyen. Gottsched, Bodmer megvetették a szonettet, Sulzer először nevezte s pedig gúnyosan „Prokrustes ágyának." Hagedorn a hegyről és költőről írt meséjében találó gúnnyal ostorozza mindkettőt. „Alléin gebt Acht, was kömmt lieraus ¥ Hier ein Sonnet, dórt eine Maus." Mindazáltal a 60-as évekről találunk egyes kísérleteket, melyekben az ujabb szonett elemei rejlenek. Westermann szonettjei ugyan még a régi formában és szellemben mozognak, de a tartalomnak uj tért nyit a tudományok mezején. Tárgyakat a természettudományok s a mithologia köréből vesz. Mintha csak Ovidius eszméiből s motívumaiból táplálkoznék. Hasonlag felkeresi Platót, Pythagorast is a bölcsészet s történet országában. Igaz, hogy tárgyait emelkedés nélkül, lapos prózával határos előadásban nyújtja, de már hogy a formát kiragadja a tétlen szerelmi nyögdelések világából, némi érdemet biztosit nevének. Ep igy Gleim s a köréhez tartozó irók a görög költőkön kivül magához Petrarcához fordulnak s alexandrin helyett ötös jambusokba öntik szonettjeiket. Gleim képlete összevág a Petrarcáéval a b b a, a b b a; c d c, d c d. Legszorosabban Friedrich Schmidt csatlakozik ez uj irányhoz szerelmi és alkalmi szonettjeivel. A század utolsó tizedén hatalmas lépéssel viszi előbbre a szonettet Bürger. Tulajdonképen uj életre kelti s Gryphius tökéletlen kezdeménye után az igazi német szonettet megteremti. Mint maga írja, csaknem naponkint ír egy-egy szonettet. Mint minden uj jelenséget, a közönség és kritika részint csodálattal, részint kedvetlenséggel, fogadta föllépését. Az ellenfél Vossal élén, hevesen megtámadta Bürgert, hogy az idegen formát uj életre hívta. A nagyobb rész azonban gyönyörködött a forma szigorúbb s mégis természetesebb kezelésében. Bürger ugyanis arra törekedett, hogy az előbbi irók aberratióival szemben a szonettnek határozott s egyszerűbb alakot