Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

— 55 — lapon a szonettek egyetlen nemzőjének (begetter) W. H. urnák boldogságot kívánva. A legtekintélyesebb irók nagyobb többsége szerint a Gregussnál is nyilvánított nézet látszik valószínűnek, hogy e W. H. alatt Shakspere sógorát William Hathwayt kell értenünk, nem ugyan mintha a szonettek hozzá volnának intézve, hanem mint ki azok összegyűjtése által először tette lehetővé kiadásukat. Hogy azonban a szonettek Írásakor ki lebegett a költő szemei előtt, annak kitalálásán egyelőre s tán örökre hiába törjük fejünket. Sokan a szükségből erényt csinálva, e kérdés eldöntését közönyösnek állítják s nem kívánnak a szonettekben, mint Brown, biográfiái adatokat' meritni. Elég, hogy gyönyörűek azok. Igen, de más lesz a felfogás, mihelyt tudjuk, hogy nejéhez, kedveséhez, Erzsébet királynéhoz, önmagához, vagy épen vele „görög barátságban" állni mondott Southampton barátjához irta azokat. Minthogy azonban e pontra vonatkozólag semmi bizonyosat nem tudunk, merésznek tűnik fel Szász K. állítása, ki eldöntöttnek véli, hogy a szonettek Southampton grófhoz, a költő barátjához és Maecenásához intézvék. Bizonyos csak az, hogy a szonettek nem ugyanegy s nem is egynemű egyénhez szólnak. Némelyek nőhöz irvák a szerelem szenvedélyes hangján, mások férfihoz, legalább látszólag, s az érzés nem kisebb tüzével, mi mindenesetre zavarba hozza az olvasót, még akkor is, ha tekintetbe vesszük Elze fejtegetését, hogy a barátság ábrándos tisztelete kordivat volt s hogy Shakspere drámáiban is heves kitételekkel él a barátság szavainak tolmácsolására. Hevesen igen, de sehol szerelmesen, mint a szonettekben. Azt sem lehet állítani, hogy a szonettek sokakhoz intézett alkalmi költemények gyűjteménye volna, mert a hangban bizonyos egyöntetűség s az eszmeláncolatban kapocs és fejlődés észlelhető. Tartózkodva attól, hogy elavult vagy újdonsült nézetet nyilvánítsunk ott, hol úgyis elég ellenmondás van, inkább a vélemények fölött tartott szemle után következő ideát alkothatjuk magunknak. Mivel az élet- és történetből meritő drámakirály jellemével össze nem egyeztethető, hogy az erőteljes tartalmú és hangú szonettek hosszú sorát tisztán a levegőből, vagy mondjuk képzeletéből merítette volna, feltehetjük, hogy való képezte magvát. A szonettek nem platonikus ábrándozások, hanem reális motívumok szüleményei. Bennök főleg egy nőhöz és aligha nejéhez s egy barátjához szól a szerelem, ragaszkodás rajongó érzelmével. De lehet, hogy többen lebegtek szemei előtt, hogy kik? - a vizsgálat nyilt kérdése. Mindeddig kevéssé tekinthetők külső adatok forrásának, de a költő lelke mélyére igy is fényes sugarat vetnek.