Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888
- 33 Petrarcának nincs egy gondolata, mely mellett Laura képe fel ne tűnnék. Innen van, hogy a szerelmi szonettek felölelik a költőt, kedvesét, a természetet, a multat és jövőt, életet, halált s az örökkévalóságot. Az egész mindenséget szerelmében olvasztja fel. S e szerelem alapvonása nem a boldogság, de nem is kétségbeesés keserve, hanem valami melancholikus olvadozás: a sorsban való megnyugvás szelid panasza. A magasztalások kifogyhatatlan leleményével ruházza fel kedvesét. Nem csak a legszebb valamennyi teremtett lény között, hanem föltétlen szép, kibe még Apolló is beleszeretett. S mert tökéletes, nem csak lelke szép, okossága, erénye, hanem kiilső szépsége is befejezett úgy egészben, mint részeiben. Babérfához hasonlítja őt, s s kéri Apollót, hogy védelmezze a viharok ellen. Sok gyönyörű sorban dicsőíti szemeit, hasonlítva csillagokhoz, naphoz, mely vakít, drágakövekhez, majd ellenségeinek nevezi, mert az ő kínzására teremtvék; majd biztatja magát, hogy ki ne fáradjon e szemek dicséretében. Azontúl megénekli tetteit, szokásait, viseletét, ruháját, örömét, betegségét. Aztán bejárja a természetet, zengve szépségeit s mind Laurának ajánlva, ki még szebb a természetnél is. Áldja a helyet hol született, hol él, jár-kel, a mezőt, patakot, hegyet, mely látja őt, a virágot, mely szerencsés, hogy lábait érintheti, a levegőt, melyet beszív. Felkeresi őt lakásán, a kertben, a templomban, nappal és álmaiban s boldog, hogy magasztalhatja őt, s búslakodik, hogy mégis csak álom az álom. A mily szép az élet és föld, míg Laurát bírja, oly sötét lesz, ha szemeire éjet küld a halál. A CLIX. és CLX. szonett magas tökélyeit sorolja el. Mily lelkesedéstől áthatottak e sorok : „Nemes a vére, — só' csupa alázat, Esze magos, de szíve egyszerű, Arczán komolyság, lelkében derii, Érett gyümölcse van ifjú virágnak.' 1 és: „Kővé meresztő két gyönyörű szép szem." vagy: „S attól, a mi szemébe' vau, az éjjel Világosul s a nap homályba vész. Az üröm édes s keserű a méz." Radó ford. S mi mélyek és változatosak a helyek, melyeken Petrarca tépő keserveit hallatja! Jobban mondva, alig van szonett, melyben a búbánat hangját, a szonettek ez alaphangját, meg ne ütné. Látni vágyik Laurát szüntelen, rohan feléje, ha eltávozott s közelében alig képes egy szót is szólni. Majd messze távozik tőle. Avignonból Vancluse-be, 3