Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

- 19 tíz hallgató század találta meg csodás módon a maga hangját, mint Carlyle dicsőíti őt. A költészet igazi szentje, mint ugyancsak ő nevezi, az első nagy gondolkodó. 0 volt kiben először ébredt öntudatra a századok óta szunnyadó nemzeti géniusz. A középkor első nagy bölcse, ki mélyen s élesen tekint a kor lelkébe s formulázza azt, mi benne mint halvány sejtelem derengett, vagy mint nyers anyag forrt. A Divina Commedia, ez a megmérhetetlen ének, mint Tiek nevezi, a kor vallási, politikai, morális képe. A „Vulgáris Eloquentiá"-ban megállapítja a népnyelv igazi fogalmát, jogosultságát, fontosságát és törvényeit. A „Convito-"ban e nyelv, a költészet uj formáival ismertet meg, a monarkhiáról írt műve az államforma bölcsészeti taglalatát nyújtja. A „Vita Nuova"-ban nagy szive hullámzását mutatja be, melyet egy eszményi alak tart örök izgalomban. S mily eredménnyel érvényesíti műveiben az absztrakció eredményeit! Mily új, mily általános, gazdag, izmos és mégis dallamos nyelve! Mily homéroszi előadása, képei és szavai! S a tartalom elévülhetlen igazsága, beláthatatlan mélye, az alak tökélye s az összhang csodás nyugalma, mint emelik őt a hérosok, a próféták közé! „Miként tiszta csillag ég a menny boltozatán, melyen minden idők nagyjai és nemesei lángra gyúlnak." ') Lángelméjének legfényesebb szüleménye s legmaradandóbb emléke kétségtelenül isteni színjátéka. A nagy szellemek sajátja, hogy nem csak a nagyban nagyok, hanem a kicsinyben is. Dante teremtő lelke nem kevésbbé nyilatkozik szonettjeiben és canzone-iban, mint fő művében. E formákat valójukban ő emelte ki a forrongás zavarából s adott uekik határozottabb, állandóbb jelleget. Mindkét nemű költeményeinek tárgya a szerelem s ritkábban a száműzetésére s pulit, viszonyokra való vonatkozás. De nem zengi a szerelem viharát, a szenvedély tépő erejét, hanem csak a bölcsészeiének vigaszán megenyhült kedély gyengéd érzelmeit vezeti elénk, mint a nap szelid sugarán rezgő hullámgyürüket. Kárhoztatja a napot, melyen hölgye csábító szemei világát megpillantá s a pillanatot, midőn szivébe szállott, kiűzvén belőle a lelket. Énekli szerelmét, mely megtisztította költészetét, feddi saját kemény elméjét, mely ragaszkodik ahhoz, mi megölője. Tiltakozik egy költemény ellen, melyet neki tulajdonítanak, kéri szonettjeit, hogy ne fogadják el testvérüknek. Egyik legszebb szonettjében, ha Ámor a földre jönne, így szól a költő, ő térden állva panaszolná, hogy meg van sebezve, de nem mondaná, kitől. Mégis egy hölgy ellen védekezni kérne tanácsot. S e tárgyakJ) Carlyle, un Ileroes, Leeture III. 2*