Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1887

— 110 — utóvizsgálta; kinek szives fáradozásáért e helyen is hálás köszönetét fejezi ki az intézet igazgatósága. 9. Hivatalos látogatásuk becses alkalmából voltunk szerencsések fogadni először Mészáros Nándor tankerületi főigazgató, királyi tanácsos ur ő nagyságát; ki is, miután négy napon át (okt. 22. 24. 25. és 26.) a nevelés és tanítás összes eszközeit megvizsgálta, megszemlélte az épületet és a tantermeket, ezek bebútorozását és taneszközökkel való fölszerelését; továbbá, miután az osztályokat egyenkint, a tantárgyaik kezelése közben működő tanárokat és növendékeket pedig, nemkülönben a rendes, ugy mint a rendkívüli tantárgyak órái alatt meglátogatta, megfigyelte és lehetőleg ki­ismerte : tapasztalatai nyomán az intézet összes anyagi, értelmi és erkölcsi állapotáról általában elismerőleg nyilatkozott. Továbbá, 1888. ápr. 12. 13. 14. 15. napjaiban pedig szerzetesi intézetünk és a tanárkar kegyurát, illetőleg Krisztusban szeretett atyját, nagyságos és főtisztelendő Supka Jeromos zirczi, pilisi, pásztói és szentgotthárdi apát urat tisztelhette körében. 10. Az iskolai év folytában hozzánk érkezett hivatalos iratokból azok, melyek köznevelés- és oktatásügyünk fejlesztését érdemleg érinték, a következők: 1887. jul. 5. 553. főig. sz. a. a nm. vall. és közokt. m. kir. miniszter ur a két tantárgyból bukott tanulókra nézve a javító vizsgálati engedély meg­adásának jogát szabályozza és a főigazgatókra ruházza. 1887. jul. 22. 640. főig. sz. a. a nm. vall. és közokt. m. kir. miniszter ur az állampénztárból és tanulmányi alapból fentartott gimnáziumok tandíját felemelni rendeli. 1887. okt. 6. 918. főig. sz. a. a nm. vall. és közokt. m. kir. miniszter ur elrendeli, hogy a mózesvallású tanulók szombati felmentése minden uj tanintézetbe lépéskor megújítandó. 1887. okt. 8. 933. főig. sz. a. a védhimlőoltást szabályozó 1887. évi XXII. t. cz. végrehajtására vonatkozó szabályzatok megküldetnek. 1887. okt. 30. 271. ap. sz. a. a ft. és ns. zirczi apát ur az intézetből évközben távozó tanulók tan- és felvételi díját szabályozza. 1887. nov. 7. 997. főig. sz. a. a nm. vall. és közokt. m. kir. miniszter ur rendeletét közli, melyben a szabadk. rajznak és gyorsirászatnak tanítását illetőleg utasítások adatnak. 1887. decz. 21. 1117. főig. SZ. cl. cl vonatezredekhez kiképzendő tartalékos és tényleges tisztjelöltek száma és a kiképzésre kijelölt helyek m eghatár oztatnak. 1888. jan. 12. 29. főig. sz. a. a nm. vall. és közokt. magy. kir. mi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom