Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1887

— 30 — Forrásai egyes tévedéseit nélia okoskodással javítja meg. Példáu Kún László védelmezőit is ily okoskodással győzi le. Okoskodásának erei ménye: „mintha bőven adakozó nem lehetne valaki, hacsak egyszersmin nem tiszta életű." (Magy. Er. I. 319.1.) Magyar lelke óhajtaná Kún László elkövetett rút tetteitől tisztázni, mert „adta volna - úgymond — az Istei hogy ezek ne történtek volna; de már ha megtörténtek, rólok vagy csendese hallgatni, vagy ha előhozattatnak, igazán kell szólani." (Mag}

r. Er. I. 320.1. Történetíróink a múlt század folyamán bámulatos szorgalomma hordták össze a bő anyagot, melylyel hazánk történetének újjáalakítása végrehajtsák. Ezen dicséretes törekvésüket és sikerüket mennyivel szeb nemzeti babér koszorúzta volna, ha műveiket, nem a tudományos érdek latin nyelven, hanem hazai nyelvünkön irják! A latin nyelvű történelmi művek a nép legnagyobb része elől zárv. lévén, a hazai történelem ismeretének hiánya a nmlt század vége felé a nép nél igen érezhető szükségnek kezdett feltűnni. E szükségen segítendő a tör ténelem népszerűsítésére többen gondoltak. Ezek között első Szekér Joákin volt, a ki a bámulatos szorgalommal összehordott bő anyag közül — a föntebl elsorolt forrásokból •—„Magyarok Eredete" czímű művében történelmünké alkotó főbb eseményeket, a mily ügyesen, ép oly jó ítélettel választotta ki éí kötötte össze. II. Szekér az 1800-ik évi jun. 13. és 14-ikén vívott marengói ütközetei azért irta le, mert ezen híres csatának „emlékezetre méltók voltak környül állásai, nagyok pedig és igen nagyok annak következései;" (L. Bevezetés 3. lap) továbbá mert hitelesen leírhatta, ugyanis abban személyesen jelen volt „annak környülállásait nem henyélő szemmel nézte, hanem mind a tartomány fekvését kitanulta, mind pedig a hadsereg mozdulásaira ügyelt; végre leírta, mert ezen hiteles följegyzései által azon idegen országi Írókat akarta megczáfolni, „kik ezen csatában elkövetett hibákat rovásra róiják, s azokért akkori vezéreinket méltatlanul iskolázzák." (L. Bevezetés 5. lap.) Marengónál mind a két ellenséges (ausztriai és franczia) hadsereg egészen egyszerre ütközetben volt. E kegyetlen csata két napig tartott. Az osztrák-magyar hadsereg felett, miután vezéreinek nagyrésze hősiesen elesett vagy elfogatott, a francziák győzelmet arattak. E csatavesztés következménye az volt, hogy az osztrák-magyar monarchia elvesztette mindazon tartományait és erősségeit, melyek a Pó és Mincio vizein túl vannak. Szekér