Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

57 hord magával, mely régente Dona.r istennek volt szentelve) azt — tiroli néphit szerint — a villám agyoncsapja. Ha öszszel egy rózsatö újra virít, az a kerttulajdonos családjában halálesetet jelent, mely hiedelem balgaságát a remontantok természetesen már régóta fényesen bizonyítják. A rózsakirály (a rózsa azon torzalakja, midőn a porzószálak helyett a virág közepéből loveles zöld galyacska emelkedik ki) némely vidékeken menyasszony előhírnöke a családban, másutt meg közelgő veszély előjelének tekintik, melyet csak lígy' lehet elhárítani, ha a rózsakirályt titkon letépik s a fej fölött, hátrafelé, a háztetőn keresztüldobják. Azon rózsatő, melyről valamely megholtnak sirját rózsákkal ékesítették, elszárad. A szerető pár nevét hordó s a'patakba dobott két rózsalevél tovauszása közben előre hirdeti a szerelmesek sorsát. A rózsabalzsam egy keveréke az arczra kenve a megkezdett vállalat sikerét biztosítja. A rómaiak s görögök abbeli hite, hogy némely tisztátalan állatok a rózsa illatát nem tűrhetik, mit Glykas Mihály a 13. században különösen a keselyükről s bogarakról állít, később úgy módosult, hogy az ördög s az ördögtől megszállott* emberek irtóznak a rózsától s az ő illatától. A boszorkány nem képes rózsát szakítani, fél hozzá csak közeledni is, mert ha tövise ruháján megakad, boszorkány volta nyilvánvaló lesz. A bajor sörvitézek még ma is hiszik, hogy ha a sörpinczébe rózsát visznek, vagy a sört rózsával megkoszorúzott edénybe öntik, az azonnal megsavanyodik. Ezen balhit a borra vonatkozólag különben a rómaiak előtt sem volt ismeretlen. Mindezen babonás, minden reális alapot nélkülöző, s csak a túlcsigázott képzelem, vagy pogány vallási fogalmak folytán keletkező s fennálló hiedelmek nevetséges volta S balgasága minden korunkbeli félmüveit ember előtt is, a napnál világosabb. Ellenkező esetben — egyebek mellőztével — nem ördögtől megszálltaknak kellene-e a babona szerint tartanunk azon, sokszor jámbor életű, tudományos s nagy állású egyéneket, kikről föl van jegyezve, hogy maga a rózsa, vagy annak illata iránt legyőzhetetlen ellenszenvet éreztek. Medicis Mária, IV. Henrik második neje, ki a virágokat nagyon kedvelte, még a festett rózsára sem nézhetett undor érzete nélkül. Guise lovag rózsa láttára, Cardona Henrik bibornok pedig a rózsaillattól elájultak. Ugyanezt említi Servius • Péter, római orvos, egy lakájról, Yalerianus Bolzaniús (Pierius) meg Caraffa Olivér bibornokról azt írja, hogy a rózsavirulás ideje alatt elzárkózott, nehogy barátjai vagy ismerősei közöl valaki esetleg rózsával lépjen lakásába. Amatus Lusitanus, egy velenezei, Berberigi családból származott dominikánus szerzetest említ, ki, ha csak messziről rózsát látott vagy rózsaillatot érzett, azonnal halottként megmerevedve elájult s összeesett. Erzsébet királynő egyik udvarhölgye annyira irtózott a rózsaillattól, hogy midőn valaki annak igaziságáról meg akarván győződni, alvásközben testére egy rózsát tett, azon a helyen rögtön kiütések támadtak. Másoknál a piros rózsa illata tartós tüsszenést okozott; Lőrincz breslaui püspök pedig 2