Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1885
VII. ZENEISKOLA. A főgymnasium igazgatósága tekintetbe véve azt, hogy a zene, mint a szív- és léleknemesitö eszközök egyike, a szív és szellem képzését, finomulását fokozza és a tökélyesbtílós terén tovább fejleszti, már 12 év előtt felállította az intézet kebelében ezen ma már igen szépen virágzó intézményt. Hanem egyszersmind befolyásolta az igazgatóság elhatározását azon jól ismert körülmény is, hogy másként ifjaink a zeneben csak kivételesen, s mondhatjuk, hogy tetemes költséggel taníttathatnak. Hogy mennyire felelt meg eme intézményünk a várakozásnak, azt egyrészt a zeneiskolát látogató tanulóknak száma, másrészt pedig ezeknek feltüntetett tanjegyeik mutatják. A zeneiskolába folyó tanévben összesen fi2 tanuló íratta be magát, még pedig osztályonkint: I. osztályból 11, a II-ból 10, a III-ból 8, a IV-ből 11, az V-ből 7, a Vl-ból 8, a VH-ből 3, a VlII-ból 3, más intézetből 1 ; ezek közül az intézetből távozott 1, érdemjegyet kapott fii. A zeneiskolát látogató tanulók három csoportra osztattak, úgymint: kezdők, haladók első ós második csoportjára; azonkívül a haladókból egy 31 tagból álló zenekar alakíttatott a következő beosztással: 1 fuvolás, 7 első és 7 másod primhegedűs, 8 secundhegedüs, 4 violás, 1 gordonkás, 2 nagybőgős és 1 timpanos. Minden csoport külön-külön hetenkint két-két órában nyert oktatást; a zenekar pedig vasárnaponkint V2IO—V2I2 óráig az összjátékban gyakoroltatott. A zeneiskola felügyeletével az igazgatóság jelen évben is Pallér Kelemen íogymnasiumi tanárt bízta meg; az oktatás terhét pedig, mint eddig úgy ez évben is Bárdon József városi főtanító úr volt szíves viselni, kinek tapintatos és ügybuzgó vezetése alatt következő darabokat tanulta be a zenekar: 1. Egyveleg. «Bánk-bán» operából. Doppler Ferenctől. 2. «Bathyány-induló». 3. «Ördög pilulái» (négyes). 4. Keringő a «Kornevilli harangok»-ból. 5. «Török-induló» Szabady F.-től. / fi. Aria. Doppler «Benyowszky» czímü operájából.