Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1884

V. ÖNKÉPZŐKÖR ÉS IFJÚSÁGI KÖNYVTÁR. Az itjuság dicséretes buzgalma folytán a főgymnasiumi önképzőkör életének 2G-ik évét élte át, s a társadalmi élet ezen előkészítő lépcsőjén a főgymnasiumi három felső osztály ez évben is lankadatlan kedvvel törekedett szívét és elméjét művelni. Ecélú munkássága szavalásokban és fölolvasásokban, műfordítási, továbbá eredeti prózai ós verses kísérletekben, végre az előbbieknek szóbeli, az utóbbiaknak pedig írásbeli bírálásaiban nyilvánúlt. A Kör működő tagjai a VIII. és VII. osztályok növendékei voltak, a VI. osz­tályiak csupán szavalási jogosultsággal, mintegy előkészítőleg jelenhettek meg a Kör gyűlésein. A Kör alakuló gyűlését szept. 21-én, a többit pedig vasárnaponkint VaO-kor dr. Vass Bertalan tanár úr elnöklete alatt tartotta. A Kör ez évi életének jelentékenyebb mozzanataiként említendők, hogy november 9-én Ruttner K. VIII. o. t. által indítványozott «Önképző-Kör könyvtárán megalakult, ápolva, nevelve az ifjúság buzgó törekvésére valló pénz- és könyv­adományok által, mik az indítványozó által fölajánlott 100 kötetet 211-re szapo­rították. Február 1 -ét a «haza bölcsének", Deák Ferencnek szentelé az ifjúság. Ruttner K. VIII. o. t. <iEmlékbeszéd»-ének fölolvasásásával, Almásy I. Il-od alelnök az ünnepelt ((Parlamenti beszéd"-ének elszavalásával törekedtek a nap ünnepiességét emelni; Schlacker K. VIII. o. t. Deák: ((Intelmek az ifjúsághoz" beszédét; Fischer L. VIII. o. t. pedig Ábrányi Emil «Deák ravatalánál" költeményét adták elő. Körünk munka-kedvét több pályázat fokozta. Nov. 9-én Ruttner K. VIII. o. t. «Vezércsillagok "-at ajánlja föl a legjobb idyll készítőjének, december 21-én pedig Tompa «Virágregék» cz. müvét a legjobb elegia jutalmazására, «Gyulai P. költemé­nyei»-t pedig oly értekezőnek, ki valamely költői műfajt leghelyesebben ismertet. A versenyző 3 idyll közül nyertes lett Száuer K. VIII. o. tanuló «Disznóölés»-e; 3 elegia közül jutalomra méltónak a «Jolán» találtatott, szerzője Pék Gy. VIII. o. t.; dicséretet nyert Borostyán E. VII. o. t. «Mohi»-ja. A két értekező közül nyertes lett Fischer L. VIII. o. t. «Az elegiáról" cz. művével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom