Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1883

— 15 —• István atyjának ajánlatára, a nemzet nagy kincsének a Széchenyi-féle országos könyvtárnak őrévé nevezte. Most már Horvát legkedvesb foglalkozásának célját érte el; én pedig itt elértem beszédemnek ama pontját, hogy kiadott munkái közül némelyeket — csakis némelyeket — azokat, melyek e helyen és teremben, bennünket közelebbről érdekelnek, felhozzak. Ezek közül egyiket már csak azért is hivatva érzem magamat először itt fölemlíteni; mert nem lehet, hogy e terem falai között, ez ünnepies pillanatban és ily fényes gyülekezet előtt, hol a megyei tisztikar is képviselve vagyon, kellemes viszhangra ne találjon. Horvát 1815-ben egyik munkáját „Nemes Fehérvármegye Nagytekintetű Rendeinek, mint a nemzeti nyelv buzgó védőinek tisztelete és hálája örök emlékezetéül", ajánlotta fel. Kik voltak ez időben ama jelesek, a nemzeti nyelv buzgó terjesztői? Szolgaegyházi Marich István Dávid kir. kamarás; Jeszeniczei Jankovich József kir. tanácsos, alispánok. A tisztikar személyzete pedig: Verebi Végli Ignác, Baur György, Nedeczky Ferenc, Sárközy Kázmér, Magyari Kósa Péter, Szüts Lajos, Bajzáth György, Vicenti Ferenc, Korher János, Lethenyei István, Németh Sándor, Nagy József, Pap Gábor, Petheő János, Horváth István, Juntek Imre, Mészöly Antal, Nagy Boldizsár, Gyöngyösi Kiss Antal, Pribék Ede, Kenessey Károly, Tóth Sándor; Huszár Sándor, Nagy Ignác, Miskey Ferenc, Borsitzky György, ifj. Eklér Mihály, Horváth Gábor, Nedeczky Mihály, Salamon Pál, Huszár Péter, Pőcz Károly, Mentler Károly, Thaly Károly, Chapó Benjámin, és Molnár János, kik közül többen a magyar irodalmat is kiadványaikkal gyarapították. És azon munka, melyet Fehérmegye Rendeinek Horvát felajánlott: e cím alatt jelent meg: „Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás hires magyar királyoknak védelmeztetések a nemzeti nyelv ügyében." Emlékeztem előbb lelkesítő pártfogókról. És Horvátnak 1820-ban: „Magyarország gyökeres régi nemzetségeiről" írt munkája, Ruduay Sándor, esztergomi érsek s Magyarország hercegprímásának védszárnya alatt látott napvilágot. Irta pedig a beigtatási ünnepélyre, mint ez alkalommal, Fehérmegyének Esztergomban képviselője. — A mit e cím alatt: „A Deutschok Mózsestől Tacitusig" 1831-ben bocsájtott napvilágra, azt „Mészáros József apát, a székesfehérvári káptalan egyik oszlopának, Tudós, nemes szivű, nagylelkű Hazafiúnak, szeretete, barátsága és hálája maradandó jeléül szentelte." Nem feladatom Horvátnak minden egyes munkáit itt fölemlíteni. Az idő is gyors szárnyakkal repül. De érintém is, hogy azok 247-et meghaladnak. — Fölemlítek mégis a t.sztelt Gyülekezet engedelmével még egy-kettőt: 1828 ban írt a Magyarokról, mint Agarenusokról; 1829-ben „A Kaján magyar szóról a Teremtés könyvéből; ugyanaz évben „A Jászokról, mint magyar nyelvű népről