Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1883

— 27 —• hatatlan, hogy mély benyomást tett korára, mert mindenki érezte a hatást, mellyel a tudós tekintélye s hazafias alakja imponált kortársainak. S mégis voltak, kik ily hasznos és dicső élet érdemeit gúnyba játszó gáncsokkal kisebbíteni törekedtek. Vannak még ma is, kik munkásságáról keveset tudva, pálcát törnek fölötte, vagy működését helytelenül ítélve meg, Horvátot félremagyarázzák. Mindnyájok előtt Horvát botlásai állanak, melyeket történeti kutatásaiban elkövetett: hogy valótlanságokat tanított, hogy minden népet magyarnak hitt. Ezek elfogultak itéletökben, nincsen előttök magasabb szempont. Nem veszik tekintetbe, hogy az írót korához mérve kell megítélni. Figyelmen kívül hagyják, hogy a mult század végéig uralkodó, nagyrészt deák nyelvű krónikák kényelmes tanítás helyébe a Budai-testvérek józanabb kritikával írt történetet állítottak; hogy Virág Benedek még nagyobb gonddal, forrás-tanulmányokon adta „Magyar Századait", melyben az előadás művészete, hazafias szelleme egészen uj irányt jelez. Horvát ezt a nemzeti lelkesedéssel mívelt irányt emelte diadalra. Kisfaludyék, Vörösmarty-, Széchenyiék korában nem is lehetett másképp. Általános tapasztalat ma is, hogy a külföldi, előbbre haladott nemzet írója még napjainkban is sokszor kicsinylőleg, valótlanúl beszél rólunk. Horvát az ily igaztalan s nemzeti önérzetünket sértő felfogás ellen harcolt történeti munkáiban. Maga Toldy Ferenc is, irodalomtörténetünk ezen úttörője, sok magasztalás után azt írja Horvátról, hogy ő „a magyar történetírás testét vagy egy emberkorra elbetegesítette." A nélkül hogy komolyabb cáfolatra méltatnám e vádat, csak azt hozom föl, hogy Toldy feszült viszonyban állott Horváttal. Másrészt ellenébe állítom br. Eötvös József, Szalay László, Deák Ferenc, Kazinczy, Dessevvffy József tekintélyét s még ma is élő számos tanítványait, kik Horvátnak egyéb érdemein kivül egyhangú dicséretekkel halmozzák el történeti munkásságát is. Színtelen történetet írni nem történet. A hagyományos multat, történeti jogainkat a szívnek minden érzelmével, a lélek egész hevével kell őrizni történeteinkben. Horvát ennek az iránynak hódolt. Sokszor túllépett a valószínűség határain. De számba kell venni, hogy ő parlag tért művelt, mint Guzmics érdeméül említi, Anonymuson feljebb tekintett: az őstörténettel foglalkozott. S így, ha hibázott Horvát, hibája az volt, hogy meddő tárgyat választott, melynek tisztásában lehetetlen kikerülni a botlásokat. Az ujabb kor józan Ítélete már megjavította hibáit, de átörökölte hazafias szellemét. Szeretnek még rendkívüli tudományából is elvenni kisebb-nagyobb terjedelmet. Mellőzve, hogy ő a tudomány minden ágában járatos, a klasszikai és modern nyelvek és irodalmak mindegyikében otthonos volt, csak tudós készletét említem föl, Mélyen tisztelt Gyülekezet! Látjuk ebből, mily gazdagnak kellett lennie azon szellemnek, mely annyi s oly különböző forrásból merített! Jövedelmeinek nagyobb részét könyvekre áldozta. Szerzett is egy harmincezer 4*