Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1882

— 26 — Beregszászi a kér-féle alakot tekinti sajátlagos futurumnak; a kérni fog szerkesztett futurummal, mint könyvnyelvbe, tudósok tollára való „művészi" futurummal, szerinte, a nép nem sokat törődik (Vers. 119—120. 11.). Jellemző, hogy a Dbr. gr. u. n. rendhagyó igékben nem igen találja örömét — még azoknak tetszőkben is szeret regulát, szabályosságot fedezni fel. Gyarmathíj egy nagy táblázatban mintegy 80 rendhagyó igét sorol el — köztük ezeket: botlom, eszem (eszik, eszen), iszom (iszik, iszon), leszek, megyek (mégy, mészsz), mászok (mászsz, mászol), vetek, vétek, nyúlok (nyúlsz), csuklóm (-lsz, csuklói) Nyvm. 227. vö. Corp. Gr. 499—503. 11.). Révai egész fejezetet szentel ugyan a rendhagyóknak „de inílexione verborum irregularium" czimmel — ezek a „gy" „sz" és „v" enyésztök (El. gr. 809—885. 11.) — de mégis hibáztatja Gyarmathyt, hogy nem különbözteti meg a rossz szokást a jótól; a rendes ragozású igéket összekeveri a rendhagyókkal „corruptissimum ponit denique subjunctivi futurum formae indeterminatae secundae" (1. aluvándok, buvándok, ugrándok ..) El. Gr. 931. 1. Beregszászi sem fukarkodik a rendhagyóságban; ám az irreguláritást mégis csak az u. n. „v" enyésztökre fogja rá (lő, nő, jő, tesz, vesz, lesz, eszik, iszik.. tselekszik 3. pers. tselekve, tselekede); a men-, megy-vel nem tud mit csinálni (Vers. 137—144. 11.). A Dbr. gr. az igeragozásnak három formáját állítja fel: a segítékest, csonkát és ragasztékost. Révai a segítékes csonka és ragasztékos formáknak, mint külön vett formáknak tarthatatlanságát meggyőző okokkal mutatja meg; Révai felfogása szerint a segítékes formához is csak névmásnyomok függedvén: a segítékes f. egyúttal ragasztékos is: nulla igitur distinctio ab hoc nomine communi petita: ragasztékos (El. Gr. 966. 1.). A csonkának nevezett alak -lak, -lek személyragos alakja szerinte is jogosúlt, de csak mint a határozatlan igeforma sajátja; a 2. személyü dicsérelféle alak, első személyü tárgygyal, ha egyébiránt helyesen^képzettnek fogadnók is el, elemei szerint, csak ennyit fejezhet ki: laudas-tu s nem ezt: laudasmétu (El. Gr. 972. és 626. 11.). Révai is három igeragozást tanít: két határozatlant — vár; dicsérlek | szokik — s egy határozottat (El. Gr. 559. 1.), a személyragok, illetőleg névmások háromféleségéhez képest (E. Gr. 955. 1.). Természetes, Révai három igeragozása és a Dbr. gr. három formája nem fedezik egymást. Kisértsük meg a Dbr. gr.-beli hírhedt három forma fejlődésének történetét. Gyarmathy a határozott igealakot olybá veszi az igék közt, mint a birtokosokat a nevek közt (Nyvm. I. 176. 1.), a birtokos névmás járlú az igékhez is, ezek is „ketté hasadnak" s közbül veszik az igét: en-kér-ém. íme a ragasztékos forma csírája. Lehet, hogy a Dbr. gr.-beli ragasztékos forma Gyarmathynak köszöni létét, kinek benne aktiv része volt. Gyarmathy továbbá mint külön igenemet állítja fel a tegető időszót: szeretlek. Belőle külön konjugációt is alakit: a harmadikat, négy igeragozást