Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1882

— 12 — magyarázza, hogy az egyik nyelv t-jének a másik nyelv s-je felel meg (dent. expl.: dent. spir.); német was: angol: what j n. wasser a. wather. Bizonyíték a héber Tan is, mely t-böl és sz-böl áll. A magyar gyökér ragozás által nem csorbul; szeret: szeress — a gyökér t-je az s-benn benne van (96—97. 11.). Az öreged- és öregesz- cserélkezö (frequ. inch.) töalakok, képzö-féle végelemeik valaha együtt szerepeltek; így alusz- (alud-) egy megvolt aludsz-ra mutat (122. 1.). (A frequ. értéket kiérzi a visz- alusz-, nyugosz stb. félékből.) A lií-, lő-, nő-, ví-, sző- igék i^-et vesznek magánliangzós ragok előtt: löv-ök | szöv-ék .. (92. 1.); majd meg azt mondja, hogy ez a v csak lappang s bizonyos esetekben p. az imperativusban „előáll" : löv-j .. (98. 1.). A határozók (elülutóljárók és határozók) tana. A Dbr. gr. különbséget tesz az elülutóljárók (praepos. és postpos.) és a határozók közt; ezek egymagukra is szerepelhetnek a mondatban, azok csak járulékai az igéknek és a névszóknak. A kettőt ugyan el akarja különözni, de csak elvileg. Mert valójában úgy jár el, hogy a postpositióknak (ragoknak) helyet szorít a határozók közt is. Pl. a -vá -vé ragot postpositiónak jelenti ki — ámde szerepelteti a határozók között is: hamuvá (126. 1.) örökké (135.) , házonn ragja e. n. járó — tisztánn, szaporáim (135. 1.) ban meg a melléknevet határozóvá alakítja, stb. A Dbr. gr. nyíltan hirdeti, hogy tanítóul, prédául, feleségül stb. „nem Határozók" (135. 1.) „Télenn" „nyáronn" sem határozók. Emberül, ebül, csak mennyiben melléknévileg használatosak, határozók. Határozói, a melléknevek mellett, még névmásokból (énnen v. ennen, tennen, önnön), igékből (futva, futvást, lépvést) stb. alakulnak (136. 1.). A prae- és postpositiók jelentéstanával is foglalkozik; a lag leg a szó előtt intensiv értékű: legottan, legjobb; utána dimin. értelmű: mulólag (125. 1.) | a ki (kiállotta a száz pálczát), le (leírta) u. n. igekötők által jelentett eredményességet, perfectiót hangsúlyozza, amaz „jelenti sokszor valamelly szenvedésnek, léteinek vagy tselekedetnek tökéletességét vagy végre lett hajtódását" ; emez „jelent néha tökéletességet." (131. 1.). Elülutóljárói vonatkozlatnak helyre (alatt, benn..), relatióra (eránt, ért), időre (kor, szaka) stb. (129. 1.) Határozóit is osztályozza jelentésük köre szerint: Helyhat. Hol? Hová?... Mezeim? kérdésekkel. Időhat. Hal Mikor? p. újfent denuo; Ha ólta? Említést érdemel, hogy ezeket: itt, ott, tova, kimutatást jelentöknek specifikálja (137—138. 11.). A határozók etymologiája és hangtana. A képzéshez képest vannak 1. eredeti v. gyökér elülutóljárók (a, e haza; ba, be; nn; ól: alól, öl); 2. ezekből és a Beszédnek egyéb Részeiből származott és öszvetevödött elülutóljárók (124. 1.). Az etymont az eredetieknél is megbolygatja: b (ba, be), r (ra, re), t (tői, tói); a származottaknál már egész biztossággal taglal: bann, benn =