Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1874

"V. Tanintézetünk körében felmerült egyes események. A lefolyt tanév a vallás és küzokt. m. kir. minisztérium 1874. évi május hó 10-én 12845. sz. alatt kelt engedélye folytán gymnasiumi épületünk ujjá alakítása illetőleg újbóli felépítése végett november hó elsején vette kezdetét. Saját tanodai helyiségünk hiányában azonban tanügyi czélra a társ-ház két nagyobb- s ministeri intézkedés mellett a helybeli püspöki lak hat földszinti terme alakítatott át. Tanuló ifjúságiink bár két külön részre vala választva, fegyelmi szabályai iránt mégis folyvást annyi tiszteletet tanúsított, hogy a tanév alatt közölök komolyabb megrovásra okot senki sem szolgáltatott. Az építkezés a tanéven át is folyvást tartván, tanintézetünk mind téli mind nyári tornahelyiséget kénytelen vala nélkülözni. Városunk szívessége által évek hosszú során át használt nyári helyiség, azon körülmény beálltával, hogy köz­vetlen mindkét szomszédságában mulató kertek alakultak, tanügyi czélnak többé meg nem felelhetett. — A tanterv egyéb réazénelc kivitele, tekintve a rendes s rendkívüli tárgyak összes körvonalát, a ministeri utasítás értelmében legjobb tankönyvek használata mellett pontosan lön eszközölve.— Folyó évi april 29-én szerencséje volt tanintézetünknek ő nagyméltóságát Trefort Ágoston m. kir. vallás- és közoktatásügyi minister urat több urivendég kísé­retében tisztelhetni. Ő nagyméltósága az uj tanépületet kiváló gonddal szem­léié meg, s a helyiségek czélszerü beosztása felett magas tetszését nyilvánítani kegyeskedett.—A rendkívüli tantárgyak mellett a lefolyt tanév kezdetén in­tézetünk zeneiskolát, melybe 62 ifjú íratta be magát és az ifjúsági segélyzö­egyesületet léptette életbe. — Ifjaink az előadásokat imával kezdették s végez­ték, s a r. kath. tanulók a sz. gyónás s áldozásban a tanév folytán négyszer részesültek. A húsvéti sz. gyónást három napi szent elmélkedés előzte meg. Azonfelül kellő áhítattal részt vett az anyaszentegyház által rendelt szent me­neteken s a jubileumot is vallási áhítattal végezte. Nagypénteken meglátó­gatá a szent koporsókat. A hittani vizsgálatok jul. hó 1. 2. 3-án főtiszt. Pauer János felszentelt püspök, fehérvári nagyprépost s püspöki biztos ur ő méltó­sága előtt tartattak. — Más vallásuakat a hittanban saját lelkészeik s hittaná­raik oktatták. A többi nyilvános vizsgálatok szinte julius havában folytak le. Az érettségi vizsgálatok írásbeli része julius 1. 2. 3.; a szóbelieké pedig julius

Next

/
Oldalképek
Tartalom