Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1874

- 53 reggel összegyűjtik, de egyszersmid azt is, mely előtte való napon a liomokra lecsepegett. Ezt a reá ragadt idegen anyagtól megtisztitandók vásznon átsajtolják s azután bőrtömlőkben bűvös helyre teszik. Nyáron át e mannából kedvező évben, június s július hónapokban mintegy 500—600 fontot gyűjtenek s majd egyedül a beduinok használják tápszerül: a midőn azt kenyérre kenik s méz gyanánt eszik. A sinai hegyen lakó szerzetesek latjáért ott helyben 1 frtot fizetnek. — Más azonban azon manna, mely az ottani szerzeteseknek tápszereid szolgál. Ez vajnemü, lágy anyagból áll s megfőzve fehér bádogedénykékben tartatik s vele a szerzetesek megszokták kinálni a zarándokokat s más látogatókat, kik azt emlekül hazájokba viszik. Mitscherlich tanár vegytani vizsgálata szerint a sinai manna tiszta nyák-ezukor, minthogy jegeczes mannitet nem tartalmaz. — Azonban jóllehet e manna a Sin sivatagban Elim és Sinai közt található, hol egykor az izraeliták mannájukat ették, mégis az akkori s a kérdésben lévő manna azonos természetét nem állíthatjuk: minthogy Mózes II. könyvének 16. F. 4., 13. és 14. v. mondatik: „íme én az égből adok kenyeret" és tovább: és reggel a tábor körül harmat szállott vala s mikor ez befödte a földszint, lá tsz ék a pusztában valami apró mintha mozsárban t ö rté k volna, hasonló a földr e szállt dérhez

1). Mások a zsidók mannáját a pillangós viráguakhoz tartozó alhági baltaczimen (Hedysarum Alliagi) termő mannával vélik azonosnak. Ezen növény Perzsia, Bokhara, Arabia és Palaestinában szinte úgynevezett mannát választ ki. Messzeföldeken tenyésztik azt ott, mert különben is jó takarmány tevék, juhok s kecskék számára. Főleg az ezen állatok harapása által okozott sebeken adja ki magát meleg évszakban az édes nedv s éjen át v e r eses szemekké merevedik. — Az utazó arabs karavánok a mannát igen szorgosan szedik, s táp és gyógyszerül magokkal viszik

2). De hogy ezen manna sem egyez meg a szentirati mannával, a fönnebbi idézetből világos. c)A rovarok s álczák minttápszerek. A sáskák nagyobb fajait majd egész Afrika s Ázsia nagy részében főzik, sütik, szárítják, lisztté őrlik, besózzák, eczetbe teszik stb. s megeszik; de szárnyait, lábait s némely helyütt belsőrészeit is elhányják. — A Senegál folyó mellékein egy sárgán s feketén pontozott faját megszárítva porrá törik s mint lisztet használják. — Némely faját a régi görögök is megették. Perzsia s Marokkóban piaezra viszik s megérkeztükkel a husnemüek ára tetemesen alább száll. Plinius a régi rómaiakról említi, hogy a Cossus álezáját csemege gyanánt ették, mely azonban nehezen a mai rendszerben előforduló fűzi farág (Cossus ligniperda L.) hernyója, hanem talán a szarvas agancsár s valamely fürész csápu czinczér V. ö. ') Leunis Botanik 412. §.

2) V. ö. Leunis Zool 670. és Botanik 400. 1.