Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1874

— 25 — lyek közé főleg a rovarpusztító madarak tartoznak, az ember böjtjei nagyon is napirenden volnának '). Az emlős, a madár addig gondoskodhatik s gondoskodik is ivadékáról, táplálja, védi őket, inig felnővén mindazt magok megtehetik. A kifejlett rovar azonban gyakran egészen más közegben, más tápszerrel élvén, mindezt nem teszi s nem teheti, csak némely, társaságban élő rovarok mutatnak nagyobb gondosságot ivadékuk fenmaradására. Hogy a rovarok mégis miként eszközlik fajok fenmaradását, szolgáljanak ismertetésül következő sajátságaik: a) vidékünkön nem, de a Tisza, Temes s Béga mellett annál inkább ismeretes k ö z ö 11 s é g e s kérész (Ephemera vulgata L.) s a hosszufarku szaporcsa (Palingenia longicauda L.) (Tiszavirág, Ephemera tlos aquae 111.) kifejlődött állapotukban legfülebb öt-hat óráig élnek, ily rövid idő alatt természetesen tápszerre sincs szükségek, ugyanazért szájszerveik is hiányoznak. Mielőtt azonban rövid éltük pályáját bevégeznék, petéiket a vizbe ejtegetik, melyekből nemsokára három pár lábu álczák támadnak, melyek iszapból élnek. Az acsák, szúnyogok s tücsölök (Simulia Meig.) is, melyek az által, hogy petéiket vizbe ejtegetik: alkalmuk, de képességük sincs, hogy i vadékukról tovább gondoskodjam! k. mert mig a szülék egyike vagy másika villámgyorsan repül, rovarokat üldözve a légen át. vagy vért szí, addig ivadékaik az iszapos vizek fenekén nehézkesen mozognak. Az egész gondoskodás azonban elegendő a faj fenmaradására! b) Más rovarok petelerakásuk alkalmával biztos helyet keresnek, hol ivadékuk azonnal elégséges tápszert talál, például a káposzta-özöndék (Pontia Brassicae L.) sárgaszínű, gömbalaku petéit a keresztes virágú növényekre rakja, hol a kikelt hernyók azonnal terített asztalt- találnak s esznek is annyira , hogy a levelekből sokszor csak az inazat marad fenn. Ezen lepke már kétfélekép gondoskodik utódairól; először mert bár ő maga mitsem eszik, de falánk ivadéka számára a megfelelő tápszert mégis kiválasztja, másodszor, hogy petéit a madarak, fürkészek könnyen meg ne találják, a nap heve s más időviszontagság ne ártson nekik: azokat a levél alsó színeire rakja. A téli szonya nősténye (Cheimatobia brumaria II. S.) október hó közepétid kezdve, gyakran a tél folytán is kibúvik a földből, de elnyomorodott szárnyai miatt repülni nem tudván, csak nagy erőlködéssel képes a legközelebbi gyümölcsfához menni, hogy petéit a rügyek zugaiba rakja. Bár ő maga mitsem eszik, a fák külömben is már minden zöldtől meg levén fosztva: mégis gondoskodik arról, hogy a tavasz nyiltával kikelendő ivadéka a fák rügyeiben táplálékot találjon, melyeket az gyakran a később kifejlődő levelekkel együtt kopaszra pusztít; c) 11 é 111 e 1 y e k a z 011 b a n többet tesznek, hogy fiaik jövőjét biztosítsák, például a cserebiily 4—8 hüvelyknyire ás le a földbe, ott különösen, hol az porhanyó s a kivájt ') V. ö. Bach die Wunder der Insektenwelt. 12