Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1873

— 36 Végre az önképzőkör 4—4 írttal jutalmazta Bezerédy Győző VIII. osztályú tanuló két értekezését, Tek. Rozgonyi György árvaszéki elnök ur egy darab aranyt küldött az önképzőkörnek, melyet Halász Imre VII. osztályú tanuló kapott jó és részrehajlatlan bírálataiért. Végül édes kötelmének ismeri az önképzőkör hálás köszönetét nyilvánítani nemesszivli jótevőinek! » VI. A jövő tanév kezdete, s egyéb a tanulók felvételét illető vallás és közokt. minist, rendeletek. A jövő tanév a Szentlélek ünnepélyes segitségülhivásával nov. l-jén veendi kezdetét. A tanulók felvétele okt. 29. 30. és 31-én történik. Ezentúl-csak a felsőbb tanhatóság adhat kivételes engedélyt a felvételre, és pedig oly feltétel mellett, hogy a felveendő az időközben előadott tanulmányok ismeretét szóbeli vizsgálat által igazolni tartozik. —A fel­vétel feltételei: a) A gymnasium első osztályába szabályszerűen csak a 9 évet betöltött vagy idősb növendék vétethetik föl. b) Az ismeretek mértékére nézve kívántatik, hogy értelmes és folyékony olvasásban, nyelvtanból az alaktan főbb részeinek, az egyszerű, bővített s összetett mondatok ismeretében, feltűnőbb hibák nélküli jól olvasható dictandó Írásban; a tízes szám tudásában ezerig, négy alapmiveletben egész és közönséges tört számokkal; —felvételi vizsgálat által biztosságot és alaposságot tanúsítson. A felvételi vizsgálat minden a gymnasium első osztályába fel­veendő ifjúra nézve kivétel nélkül kötelező. A felvételi vizsgálatok okt. hó utolsó napjaiban tartatnak. c) A felsőbb osztályokba való felvétel az azelőtti osztályról legalább elsőrendű bizonyítványtól tételeztetik föl. Az ismeretek mérvét a tanterv határozza meg, s e tekintetben oly tanulóknál, kik az előbbi osztályt más tanodában végezték, s a felmutatott bizonyítvány a tanterv követelményeinek meg nem felelne, szabadságában áll a tanári karnak az illető tanulót felvételi vizsgálat alá vonni, s őt annak eredményéhez képest alsóbb osztályba is sorozni. d) A felvétetni kívánó tanuló a felvételre, addigi tanulmányairól szóló bizonyítványaival személyesen szülei, gyámjai vagy ezek megbízottja kíséretében tartozik az igazgatónál jelenkezni. Azon szülők vagy gyámnokok, kik nem a tanoda székhelyén laknak, gyermekük vagy gyámoltjuk felvételekor alkalmas helyettest tartoznak nevezni, kire a házi felügyeletre nézve jogaikat és kötelességeiket átruházzák, hogy a gondviselés alá helyezett tanulóra nézve a tanodának fegyelmi s tanulmányi közléseit nevökben elfogadhassa. A szülők vagy gyámnokok az e részbeni változtatást személyesen vagy írásban a gymnasiumi igazgató, vagy az osztályfőnök tudomására fogják juttatni, mig másrészt a tanári kar jogában áll ott, hol alapos okoknál fogva a házi felügyeletet elégtelennek vagy épen károsnak lenni tapasztalja, tanártestületi határozat alapján követelhetni, hogy a felügyeletben czélszerii változás tétessék. VII. A pót- és javitó vizsgálatokat illető vallás és közokt. minist, rendelet érdeklőbb pontjai. Azon nyilvános tanulók, kik rendes időben a vizsgálatokat le nem tették, s tanulmányaikat a következő osz­tályban folytatni kívánják, a tanodai igazgatósághoz benyújtandó kérvény alapján pótvizsgálatokra bocsátatliatnak. Azok, kik ebbeli kötelességüknek le nem győzhető akadály miatt nem felelhettek meg, díj nélkül bocsátatnak pótvizs­gálatra, azok ellenben, kik mulasztásaikat kellőleg igazolni nem képesek, a magánvizsgálatokért járó díjt (20 frt. o. ért.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom