Székes-Fejérvári Naptár, 1927 (51. évfolyam)
Szépirodalmi rész
két dereit megfordította, fejjel hazafelé, rájuk szólt hogy : gyi tee és a két oko* állat kocogott hazafelé. Ha ki látta, azt hitte, alszik a nem zetes ur. * Pali pedig a nyomorult azt hitte, hogy megölte a gazdáját. Várta magára a zsandáro at. A lefecs kély bb por, amit az ut irá nyában észrevett, a szvébz kerg-tte a vérét. Elmúlt két nap, három nap, négy. öt nap! Senki. — Mikor jrnnek hát? Miért nem jönnek már!? Hisz ezt a kint nem birja el lovabb. Retten tes hetet élt át. Csontig lesoványodott. A nyolcadik nap — 1 — ? Mi az? Csakugyan kocsi fordul be a dülő- uton. Jönnek ! Csakhogy végre hát jönnek. Fölfohá&zkodik az égre és kiáll az útköz epére, úgy vár. Kere i a szuronyok szikrázását a kocsin. Jobban odanéz — a két vasderes üget? Csaknem nesztelenül röpíti a könnyű bricskát a gyepes dülö u on. Az ember álomnak hihetné, olyan nesz telenül közeledik, és — ki hajtja őket !? — Könyörülő Isten, 1 he séges volna ez? — De mégis álom. — Ilyen nagy Jó nm eshetik emberrel — bűnös, bűnös emberrel, amilyen öl De mégis jól látja. Az. ó maga, aki a lovakat hajtja, ő maga, egyedül ül a kocsin, egyedül jön ki ide, chozzá — a gazdájal Behunyja a szemét és úgy fohászkodik az Istenhez, hogy igaz legyen, amit lát! Teremtő Istenem, add, hogy igazán a nemzeies uram legyen, aiután hadd büntessenek, ahogy akarnak, csakhogy gyilsos nem vagyok ! Sarkamyus Mihály, — halavány ő is igen, — megállítja a szürkéket éppen Pali előtt ; bal tenyerét az oldatára szorítja, úgy száll le a kocsiról, egy kicsivel Pssubb tempóban, mint szokott. Pali szótlanul veszi le a kalapját. Szembe álhak egymással. Tekintetük összekapcs -lódik. Mihály ur .fölemeli jobb Ke ét, egészen a Pali valláig, azután V-fekteti. Pulinak a szempillája se rebben meg. de a szive oly->11 hangosan ver, hogy megilletne haliad. Gazdája sokáig réz a szemébe. Látszik rajtj, hegy észrevette, memyire lesoványodott, megsáp dt a fiú. Tudtam, hogy vársz, szólalt meg végre és hangjából nem fenyegeés, de sajnálkozás szól. Tud am h gy nehezen vársz, de — nem jöhettem — dolgom is volt egyeb ït*. — Az uj szoms édom, a báró megszólított, — uj ember a vidéken, tanács kell neki, meg — ember Jó^avaló, igaz ember kell neki. Megbziató Tőlem kéri. Sok a legelője, sok a nyája. Számadó gazda keil 1 eki B csü etes ember kell neki, hát én terád gondoltam. Látom rajtad, hogy teneked se tesz jót az én mezőm levegője. — Eredj hda túlsó határba a bábhoz számadóiak. Moit megmutatod, hogy bicsületes ember vagy ott is, meg — it is. Pali összerázkódo t. A lelke a szemebe szökött, belenézett vele a gazdája szomorú szemébe és látta, hogy az nem tréfál. Nagyot lélegzett. Azután még egyet, — mintha á'omból ébredne föl. Fölnézett az égre. Úgy zengett a lelkében, amit hallott, mintha onnan fölülről eredne. Hát igy áll az ő gazdája őrajta boszut? Hát olyan ember is van, aki igy büntet? I Hát akkor ő itt az Isten szine előtt fogadást te-z, hogy őbelőle is ilyen ember lesz ! A gazdájának meg csak annyit mondott: Áld a meg kegyelmedet a mindenható Isteni így számolt le egymással a két pusztai magyar.
