Székes-Fejérvári Naptár, 1926 (50. évfolyam)

Szépirodalmi rész

— 46 donságaiért a hívek a püspököt a „szelíd Farkas“ jelzővel illették. Kar társa, Farkas nagyprépost bőkezű adakozó, de kemény beszédű, perlekedő ember volt. Ha valami jótékony adományra szólították fel őt, előbb leszidta a kérelmezőket, de aztán bő ven adott. Ezért a p;r!ekedő szokásáért ő lett a „vad Farkas.“ Egy dologban mindkét Farkas hasonlított egymáshoz, mind a kettő császárhü, hiperlojalis pecsovics volt. Mindkettő szeretett németül beszélni s Farkas püspöknek szokása volt, hogy a tekintélyesebb családokat időnkint meglátogatta s olyankor lehetőleg mindig németül beszélt. Németül jól beszélő szüléimét is meglátogatta néha s olyankor nagy tisztelettel fogadtuk őt, de a püspök távozása után, a régi, kurucz, nemes Csuzy családból való anyám azt szokta mondani nekünk gyermekeinek, „tudjátok gyerekek, a püspök ur jó ember, de azért ne higyjetek neki, nagy pecsozitsl“ Ilyen világ volt az.

A vad Farkas nagyprépostnak leg jelentékenyebb alapítványa volt váró sunkban a máig is fennálló, áldásosán virágzó Ferenc József nőnevelde. Mikor az intézet megnyílt, az alapitő nagyprépost az intézet nagyterme részére teljes díszes főp?pi ornátusban le- föstette magát. Volt akkor városunkban egy jeles festőnő, (nevét nem tudom) ez festette le a nagyprépostot. De az intézetnek lojalitástól áradozó alapitó levelének császári jóváhagyása után az intézet megnyitására megjött a nagyprépostnak a császári elismerés is, mert a; nagyprépost a Ferenc József-rend nagykeresztjét kapta meg. Nagy volt a nagyprépostnak az öröme a kapott kitüntetésen, még az utcán is hordta azt, de baj volt a szép arcképfestmény- nyel, mert arról hiányzott a kitüntetés látható jele. Hivatta is a nagyprépost rögtön a művésznőt s mondá neki: „Baj van kisasszony az Ön művészi munkájával, hiányzik róla valami nevezetes fontos dolog, hát nézzen ide, főssé rá ezt mi lóg elő! mert enélkül tökéletlen a kép! S a művésznő ráfestette a mellképre az elől lógó Ferenc József rendet s a vad Farkas nagyprépost arcképe ezzel az elől lógó érdemrenddel földiszilve látható mág is a Ferenc József nőneveidében. A szelíd Farkas püspök ugyanez időtájban szintén császári kitüntetést kapott, belső titkos tanácsos lett, de biz a szelíd Farkas csak olyan szelíd volt ezután is, mint azelőtt volt.

Jellasich Fehérvárott.

Jellasich horvát bán és a horvátországi hídsereg parancsnokié tábornoka, mikor 1848-ban a bécsi kormány biztatására egy horvát hadsereggel át- lépte a Drávát és Buda felé indult, hogy a magyar szabadságratörő mozgalmakat leverje, seregét a Dunántúlon keresztül vezette s mintegy 40 ezer főnyi hadával pihenésre Székesfehérváron is pár napra megállóit. Szemtanuk elbeszélése szerint a szedett vedett horvát hadsereg inkább csak egy rosszul ruházott, Ínséges kinézésű, mindenféle fegyvernemet rendetlen összevisszaságban tar almazó horda képét, mint egy renies hadsereg áb rázatát mutatta. A katonák is mind arról panaszkodtak, hogy éhesek, nincs ruhájuk s erőszakkal kellett otthagyni hazájukat és családjukat. A hadsereg tagjai közül különösen félelmes ki- nézésüek voltak a tetőtől talpig föl fegyverzett, piros köpenyes, nagy ba- juszu „szcrezsánok“.

Jellasich tábornok azonban Fehér váróit adta a parancsoló nagyurat. A püspöki palotában szállt meg, a palota előtti tér meg volt rakva katonákkal s hosszú ágyusor volt a téren felállítva, s mellette a tüzérek állandóan füstölgő, lövésre készen tartott kanócokkal álldogáltak, hogy a város lakosságában rémületet keltsenek. Jellasich pedig a palotába magához rendelte a városi