Székes-Fejérvári Naptár, 1925 (49. évfolyam)
Szépirodalmi rész
— 54 — Ö hát miért nem hagyják hazamenni? . . . Hivatalos levelet kapna az isko látói, hogy az apja ne vágjon hozzá cipőket, üvegeket se, ez nem fér össze aszal, hogy valaki első eminens . . . Akkor jóban lesz a tanár úrral is . . . délutánonként nem fog koldulni járni, nem fog elzülleni . . . azért, mert sánta, lehet még valami belőle . . . Tanulni fog, áttöri magát minden akadályon. Szegény világtalan . . . Látja a tanár urat erre jönni. Fel akar kelni, hogy elszaladjon, de már nem lehet, itt van előtte, asszony van a karján, ismeri, a tanár ur felesége. Egyszer sok könyvet vitt fel hozzá, akkor a tanár ur felesége adott neki levest, tél volt, felmelegedett a levestől és örült, hogy a tanár urnák ilyen jó asszonya van . . Most is itt állnak előtte. A tanár ur már messziről megismerte. Hiába volt rajta a szemüveg. — Molnár György, — hogy kerülsz te ide ? A gyerek meghökkent, idegesen nézegetett az apja. — Tanár ur kérem, holnap . . . — nyögte nehezen — holnap mindent el fogok mondani, de figyel az apám . .. tanár ur kérem ... én nem vagyok rossz . . . igazán. ..tanulni is akartam. — Igen, holnap tudnom kell mi tör tént veled. Különben nem, még ma, gyere fel a lakásomra . . . Molnár György. A gyermeknek megremegett a szive, minden keserűség a torkára ült és fojtogatta, de odahajtotta fejét a tanár ur tiszta fehér kezére és megcsókolta. Csodálkozott, hogy a tanár ur nem húzta mindjárt vissza, könnyei végig- peregtek rajta; nem voltak sósak, édesek sem voltak, de szörnyű módon égették még sokáig a tanár urat. Esteledett, nem volt nagy szerencséje, alig hullt valami a kalapjába. Apja dühösen ugrott hozzá és elvette 41 pénzt. — Mert mafla vagy, — ordította egész utón. Iskolába jársz, de egy csöpp eszed sincsen. Nagyot taszított rajta. — Na gyere, — és belökte egy korcsmába, kezébe nyomott egy snap- szos poharat, György nem merte előbb leinni, amin nagyokat röhögött az apja. Ó, mint a tűz, úgy égette a gyomrát, mint a láva. úgy öntötte el az egesz testét. — Most lódulj haza, hallotta apját De haza menj, különben letöröm a derekadat . . . Az uccán felfrissült a feje Egy gondolata volt. A tanér úrhoz Szaporábban szedte a lábait, sietett. Lihegve ért fel a negyedik emeletre. Jól ismerte a járást Kicsit szédült még az italtól, amikor bement. A gyerek gyónt neki Elmondott mindent, amit tudott magáról - . . azuccát, koldulást, amit rákényszeritettek ég az ütéseket, a kék foltokat a hátán. Mindent megmutatott, mindent elbeszélt. A tanár felháborodva fogta meg akezét. — Apádat feljelentem. Te meg itt fogsz maradni nálunk. Alhatsz az előszobában, senki sem fog háborgatni. Tanulni is lesz alkalmad . . . Molnár György barátom . . . Levest kapott újra, meleget. Oda állhatott a kályhához melegedni- Hallgatta a tanár urat, nézte a szemét, amely úgy hasonlitott az anyjáéhoz és megijedt. Az apja jön majd érte . . . Elviszi, hiszen koldulni kell neki, mégis az apja . . . Majd kérdőre vonja a tanár urat . . . nekimegy . . . hozzá vág valamit . . . Nem, ennek nem szabad megtörténni. Inkább ő . . . Kilcpódzott az előszobába, ahol meg volt ágyazva már neki. Tiszta kis ágy fehér párnákkal, amibe nem feküdt bele soha . , . Kinyitotta az ajtót, le- lopódzott az emeletekről, ki az utcára. A pofonok, a rúgások, az ütések elé, amik már várják otthon. Hát hadd legyen f Inkább ő, mint a tanár ur, akinek olyan a szeme, amilyen az édesanyjáé volt.
