Székes-Fejérvári Naptár, 1923 (47. évfolyam)
Szépirodalmi rész
48 Regőczi Exner Győző lírájából. Szemelvények a hosszú időn át városunkban élt kiváló költőnk legújabb költeményeiből. Nézek vissza és előre, — az időket mérem: meddig marad még az ember ilyen szerencsétlen ? Szerencsétlen, értelmetlen, maga kár-tevője; a jobb időt várva várnám s — messzi vagyunk tőle. Akit im’már a magasba fölemel a szárnya; kinek a föld, ami kincse, pazarul kitárja ; aki már is úr lehetne munkával, tudással, — mind lerontja, koldus és rab : nem fér meg egymással. Hirdeti a szeretetet évek ezre óta s gyűlöletnek, gyilkolásnak más csak ma a módja. Amennyi van találmánya, szolgál neki erre, — sok az ember, hadd legyen hát még több a keserve! Folyik itt az elemeknek s embereknek harca, előbb lesz más a föld képe, mint az ember arca. Világ-részek elmerülnek, újak fölbukkannak, — ne legyen a régi ember uj lakója annak! Más sugárral ragyog a nap, megtisztul a lég is, — aki látja, aki szíjjá, megváltozik mégis. Földbe, légbe rég eloszlánk, kiké ma a bánat, az a szebb kor, az uj világ, mint valami csoda-világ, mégis a mi álmainkból, sziveinkből támad. Az uj világ. Kondítanak. Kpnditanak a toronyban, — kinek harangoznak ? Ki vett búcsút az élettől ? Kiért imádkoznak? De, mióta éltem napja ködben úszik alant, közelebb fér a szivemhez a konduló harang. Harangszavát sokszor hallóm gyermek-korom óta ; kegyeletét egy fohásszal lelkem le-lerótta. Hallgatom : majd ez kisér ki. »Én kisérlek« — mondja. F áradott szív várja már azt: »Örök nyugalomra.« »Kész vagy-é a nagy búcsúra ?<- * Elbúcsúztam régen.« Fáj-e élted’ itten hagyni?« »Az élet fáj nékem.«
