Székes-Fejérvári Naptár, 1922 (46. évfolyam)

Szépirodalmi rész

Penészedés ellen. Füstölt kolbász és sonka gyakran penészedik, ha az idő melegebbre fordul. Ez ellen legjobb a következő szer : Nagyon finomra Tört konyhasót tányérban annyi vízzel kell összekeverni, hogy pép legyen belőle, tegyünk eböe egy késhegynyi szalicilsivat, keverjük össze s ezen péppel mázoljuk be a penészes kolbászt, vagy sonkát Néhány perc múlva a penész egészen ehünik s pár nap alatt a kolbász egészen be lesz vonva fi­nom jegecekkel, melyek minden további penészképzést meggátolnak A még nem penészes kolbászt és sonkát füstölt nyelvet szintén be kell ezen sós­péppel vonni s igy nyár közepéig is eltarthatjuk penésztől menten. Főzés előtt néhány órára hideg vízbe áztatjuk, miáltal a fölös só kivonatik. Diópálinka. Ö vén zöld diót vékony karikára vágva beleteszünk egy üvegbe Vs kiló durvára törött cukrot, két narancs héját, 2 szem szegfűsze­get és egy kevés fahajat hozzáadunk . Azután három itce rozspáli ;ka és egy itee alk-jhodal feltöltjük és negyvenkét napig állni hagyjuk. Ekkor leszűrjük és frissen feltöltjük ugyanannyival, de télen át rajta hagyjuk, elég tavasz­kor leszűrni. E módszer szerint igen kitűnő pálinkát nyerünk s aki egyszer megpróbálta, soha sem fog más módon diópálinkát csinálni. Házi cognac ilió-olajok nélkül. Egy üvegbe töltünk 1 liter 90 fokos tisztított borszeszt, egy üveg jó fehér bort és egy pohárka szilvóriumot, Egy lábasban IV2 deka orosz teát és 3 deka szentjánoskenyeret főzünk 10 percig V2 liter vizze), ha valami elfő,a vízből, azt forralt vízzel ki lehet pótolni. E főzetet megszűrjük és a borszészhez öntjük, az üveget jól megrázzuk, aztán bedugaszoljuk és félre tesszük három hónapra. Ez idő leteltével élvezhető és ize olyan, mint a finom cognacé. A nagyméltóságu m.kir. Belügyminisztérium által engedélyezett hajdstársaságok: REP STAR LINE White star line AMERICAN LINE hajójáratai : Red Star Line : Antwerpen—New-York Cherbourg—New-York Antwerpen—Philadelphia Antwerpen—Boston Antwerpen—Canada American Line : Hamburg—New-York Cherbourg—New-York Hamburg—Baltimore Hamburg—Philadelphia Hamburg—Boston White Star Line : Cherbourg—New York Antwerpen—New-York Hamburg—New-York Rotterdam—New-York Southampton—New-York Liverpool—New-York Liverpool—Philadelphia I Liverpool—Canada Tengeri ut 5Y2 és 6 nap. Bővebb felvilágosítást nyújt fenti társáságok magyarországi heiyettese : Budapest, VII., Baross-tér 15. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom