Székes-Fejérvári Naptár, 1922 (46. évfolyam)
Szépirodalmi rész
A bérkocsi egy nagykereskedő cég üzlete előtt állt meg. A fiát kereső apa oly gyorsan ugrott le, hogy a síkos utón megcsúszott és elterült a kövezeten. Nem törődött vele. Nem érzett most más fájdalmat, mint azt, mely legnagyobb minden fájdalom között. Szó nélkül fölkelt; ruháját meg se tisztította, hanem úgy hamarosan piszkosan lépett be az üzletbe. Dúlt arcáról ott biztosan sejtették az atyát, a kinek gyermekét az üzlet főnöke magával hozta. Mielőtt szóhoz juthatott volna, az egyik alkalmazott igy szólt hozzá : — A főnök ur a kis gyermeket lakására vitte, hogy addig, mig szüleit megtalálja vagy ezek megtalálják a gyermeket, játszhasson a kis pajtásokkal, az ő gyermekeivel. Szíveskedjék tehát odafáradni. A névjegyen, mely bizonyosan uraságod kezeibe jutott, a lakás is föl van jegyezve. Az izgatott férfi megragadta a felvilágosító kezét, hálás tekintetet vetett reá és remegő hangon csak ennyit tudott mondani : — Köszönöm. * * * A csinosan bútorozott szobában a gyermekek lármás mulatságot csaptak a kis vendéggel. Odaadtak neki minden játékot, de őt mindez alig tudta felvidítani. Szép arcán néha mosoly játszadozott, hanem egyszerre ismét sírásra fakadt, anyjához és apjához akart menni. A gyermekek anyja, a jóságos arcú nő, alig tudta lecsendesiteni, pedig nő volt — anya, a kit a gyermekek nyelvén beszélni megtanított gyengéden szerető szive. A mint a kis vendéget csititgatta, megölelve csókot nyomott pityergő szájacskájára, az ajtó hirtelen fölnyilt, azon egy férfi rontott be. Nem köszönt, nem kért bocsánatot a szokatlan módon történt belépésért, hanem odasietett a pityergő gyermekhez, kivette őt a nő ölelő karjai közül és csókolta sokáig remegő ajkaival, mialatt szemeiből vastag könnycseppek pörögtek végig sápadt arcán. A kis gyermek a férfi karjaiba ugrott és föíkiáltott : — Apa ! — Nem tudott többet mondani, de sirt, nevetett és csókolta apja arcát, kezét és mindenütt, ahol érte. * * * Csitt ! Csendesen, a kicsi már alszik. A fiatal nő ezt mondva, behúzta a hálószoba ajtaját és nagyobb fiát ölébe ültetve, magához szorította, hogy fölmelegitse a fázó gyermeket. — Késő van, édes. Ne haragudj rám ; nem tehetek róla. A köhögés félbeszakította a férfit.
