Székes-Fejérvári Naptár, 1916 (44. évfolyam)
Szépirodalmi rész
81 Ott voltam már majdnem két hétig, amikor a tizenharmadik napon hanyattbuktam egy láda válogatott bácskai tojásba és a tojássárgája és fehérje között viszontláttam hü barátomat a — pechet. Hogy főnököm fizetés nélkül kegyelmesen elbocsájtott, azt hiszem feltételezi a nyájas olvasó. Egy napilap szerkesztőségében nyertem alkalmazást, mint riporter. Mindjárt első nap ki akartam tenni magamért, hogy főnököm is, meg a nagyközönség is lássa, hogy tudok valamit, bemártottam a toliam, és lepocskondiáztam a mészárosokat, henteseket, pékeket, tejeseket, elnevezve őket mindennek a világon, csak francia abbéknak nem. Nem tagadom, hiába is tagadnám. Másnap öt tagbaszakadt mészároslegény jelent meg a szerkesztőségben és engem kerestek. Rövid párbeszédet folytattam a mészáros ifjúsággal, hivatkoztam a közgazdaságra, az argentinjai husbehozatalra, vámbevitel- és vámkivitelre, ők azonban egyszerűen a magukkal hozott fütykösökre hivatkozva, úgy megraktak, akárcsak egy favoritot a Freudenaui pályán. Tizenhárom napig nyomtam az ágyat. És olyan pechem volt, hogy amikor fel akartam a sintéreket jelenteni, a városházán találkoztam egyikkel az öt közül, (marhapasszust íratott át a bestia) igy szólt hozzám : — Talán bizony avégett a kis simogatás végett tetszik itt járni? Én nem is válaszoltam, mire ő hozzátette még: — Azért mondom, mert ha igen, hát snitzlit vagdalunk ám az urból. Ehhez tartsa magát! Meggondoltam a dolgot, és — nem vagdaltak snitzlit belőlem. Gavallérosan elálltam a feljelentéstől. Temetkezési vállalatnál lettem ügynök. Ha halottam, hogy valahol súlyos beteg van, futottam, ajánltam cégemet. Az egyik végrendeletben hagyta meg azt, hogy ki temesse, a másiknál már a konkurrens vállalat megelőzött, a harmadik általunk akarta ugyan magát elte- mettetni de — felgyógyult. Nyomor és szenvedés! Rettenetes két szó ez, mert a legrosszabbnak, a betegségnek jár a nyomában. A csuzos és köszvényes bántalomnál nincsen nagyobb szenvedés a szúrás, szaggatás, hasogatás, nyilalás, derék- es hátfájás, rheuma, csontfájdalmak vagy megfagyott testrészek elkeserítik az ember életét. Isten áldása tehát a Kriegner féle Reparator, mely a csuz és köszvény, valamint az elébb felsorolt fájdalmak legbiztosabb gyógyitószere. Évtizedek óta páratlan sikerrel használják és valóban jót cselekszik az, aki ezt a kipróbált szert ajánlja. Egy kis üveget 1 koronáért, nagy üveget 2 koronáért küld az egyedüli készítő KW^Tíf/'-gyógyszertár Budapest, Calvin-tér. Póstán bérmentve 5 kis üveg 5 korona vagy 3 nagy üveg 6 korona. 6