Székes-Fejérvári Naptár, 1916 (44. évfolyam)

Szépirodalmi rész

73 itt nem egyenlíti ki a születések oly nagy arányú száma, mint Oroszországban» és Szerbiában. Olaszországban is nagy a halálozás 21'5O0/oo, a születésekben szegény Franciaország halálozási arányszáma pedig 19-3%0. Németország halálozási arány­száma 18 4°/oo és a legkedvezőbb halálozási arányszám Angliáé: ott minden 1000 ember közül 15 hal meg. Mióta az 1907. évi XI/. t. c.-ket megalkották és a munkásbiztositás a csa­ládtagokra is kiterjed, illetve ingyenes gyógykezelést biztosit a családtagoknak, azóta Magyarországon a gyermekhalandóság 8°/o-al csökkent. A háborús gyerekek. Minden államban élénken vitatkoznak- azon, hogy mitevő legyenek azon gyerekekkel, melyek a háborús betörés folytán az asszonyokon elkövetett erőszak folytán látják meg a napvilágot. A Mnémet anyavédelem szövetsége“, amely feladatává tette a segélyre szo­ruló anyák és gyermekek támogatását a birodalmi tanácshoz fordult petícióval, amelyben arra kéri, hogy alkossanak egy szükségtörvényt és ebben mondják ki, hogy meghatározott esetekben jogukban áll az orvosoknak az ilyen erőszakos tettek következményeit elháiitani. Mindenesetben azonban az állam vegye kezébe' az ilyen gyermekek gondozását, mert az erőszakosságból származó anyaság szen­vedéseivel az illetőket egész életükre sújtani nem lehet. Mindenesetre ezt a nehéz problémát, melyet a háború forgataga vetett föl, nagyon bajos lesz megoldani. Háború és az őngyilvosság. A statisztisztikai adatok szerint az emberi lelkiiletre nagy hatásuk van a rendkívüli eseményeknek és igy természetesen a háborúnak. Poroszországban az 1864. évi háború során azt tapasztalták, hogy az ön­gyilkosok száma csökken és még nagyobb volt e csökkenés Oroszországban és Franciaországban is az 1870 — 71. években. Egy hires német tanár ennek az első pillanatban meglepő jelenségnek a magyarázatát lélektani okokban véli föltalálni. Az egyén gondolata, ilyen esetekben, másfelé ferdül és az öngyilkos-jelöltben a terv kivitelre nem kerül. A háború után következő években ismét felszökik az öngyilkosok száma, sőt a statisztika szerint túl is szárnyalják azt és ez nem csupán a legyőzött nép­nél van igy, hanem a győzőnél is, minek oka testi és lelki kimerültség, biztos «gzisztenciák pusztulása és betegség. A női öngyilkosok arányszámát a háború nem növeli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom