Székes-Fejérvári Naptár, 1916 (44. évfolyam)

Szépirodalmi rész

^alól. Mint a sebzèft vad, felugrott fekvő helyéről. Az előtte levő görcsős-bogö» fatörzs között utat nyitott magának, s utánuk ment. Bizonyosat- akart *tudni arról az asszonyról, aki, hogy becstelenségét eltakarja, még az eskü rovására is ha*

ZUdott'. • “ ■■ V —> • *> •>- A.- &A: iijífeí.™. MiAz égen szürke felhők kóvályogtak. A nehéz, sürü ködpára leszállt, mely az erdő előtt elterülő lapályt viztengerré varázsolta.

Teér-Andrásné menetközben a legény1 kezét meg-meghimbálta, meg-meg- Szorongatta, úgy haladtak a horgos utón lefelé, suttogva egymásnak édes

.szavakat. •» ïi>v *»*-«-*0 <■— Merre megyünk? — kérdé Bánky Sándor.

— Az erdőn keresztül. Ismered az utat?

— Az erdő e részén járatlan vagyok.

— Hosszú az erdő? - ..........- -K

— Két órajárásnyi. Szélessége valamivel kisebb.

— Az erdő melyik részén vagy ismerős?

— A keleti részén. Ez oldalról az erdő mélyébe a vízmosásig gyalogút ■vezet. A vi2mosás mélyében találtam meg kedvene Buga-tehenedet.

— Még el sem mondtad, hogy akadtál reá? ~

— Bogánovies Vazul látta az erdőben; én tehát keresésére indultam. Amint bandukolva haladtam a lehullott makk- és cserfaágak között, egyszer csak meghallottam a tehén bőgését. A bőgés mintha a föld mélyéből jött volna, úgy hal* íattszott. A hang után indulva a vízmosás partjához jutottam^-• mely- az-.-erdőt -keresztben kettéhasit. Itt hallgatóztam mindaddig, mig a tehén ismét hangot Adott. Nagy ámulatomra a hang negyvenöt méiernyi mélységből jött, hová azon a helyen lemenni istenkisértés lett volna. Jóval odébb menve más helyet választottam, hogy a vizmosta öbölbe juthassak. A vízmosás oldalán megkövesedett agyagos föld rétegei s a kigyökerezett gyertyán és bükkfa lombos ágai a leme- nésnél segítségemül szolgáltak. így jutottam a mélységbe a Buga-tehénhez. A tehén okos szemeivel hálásan nézett reám s szarvánál fogva engedte magát a mélységből kivezetni. De már reánk nehezült az est. A sötétben eltévelyedhetünk. Visszafordulhatnánk.

— Most, midőn egészen enyémnek mondhatlak?!

— A rengeteg erdő borzadályt kelt bennem.

— A rengeteg erdőben biztonságban vagyunk. A faluban ellesik még a tekintetet is, melyet reád vetek. Múlt vasárnap a templomból kijövet amint reád pillantottam, nem észrevette az a kancsalszemü Vonyáné? Súgott is valamit az uram fülébe, mert az meg hol reám, hol pedig reád vetette gyanús tekintetét.

— Árulkodó ember ott is terem, ahol nem vetik

Amig igy mendegélve egymás közt beszélgettek, Teér Andrásné szeretőjével ^yalogutat tévesztett. Egymást átölelve haladtak beljebb és beljebb az erdő mélyébe.

A foszlányos felhők között csak elvétve bukkant elő a hold, amelynek hal5*