Székes-Fejérvári Naptár, 1916 (44. évfolyam)
Szépirodalmi rész
63 A fehérarcu asszonyok nem olyan ostobák, mint a kis Zuma. A fehérarcu asszonyok ravaszok... De azért Zuma sem egészen ostoba. Zumának is helyén van szive. Tudja mit kell tenni!... Zuma kabil nő, Zuma is szeret, mint a fe hér asszonyok, de ravasz is tud lenni, ha kell!... Ölni is tud, ha kell... Zumát nem lehet eldobni, mint a rongyot!... Nem! Zuma jön és követeli a szerelmét... Ha a fehérek fia az asszonyává tudta tenni, akkor szeresse . . Zuma nem ismer tréfát a szerelemben! Zuma nem európai nő, nem fehér asszony! Zuma nem tudja, mi az a „kaland“!... Zuma a hegyi kabilok leánya!... Elővette a pisztolyát és mosolygott... Zumát nem lehet megcsalni!... Folyjon a vér !... A város szélén fejére borította patyolat leplét s úgy ment a kawadzsi felé. A kawadzsi tele volt aszkarival és a laszkár tisztjeivel. Courtois adjutant benn a kawadzsiban mulatott egy spanyol táncosnővel, aki Oránból rándult le hozzá. Régi ismeretség, még az oráni garnizon életből... Ott ültek a sarokban és Zuma jól látta, mikor Courtois megsimogatta a fehér asszony haját.. . Odaállt az ablakhoz és célzott... Folyjon a vér. .. A következő pillanatban Courtois adjutant szivén találva holtan bukott le a székéről... A gommier-ek feltüzött szuronnyal kisérték egy negyed óra múlva Zumát a burescu d’Arabe-hoz. Zuma hideg mosolylyal nézett előre s a kezében görcsösen szorongatta az amulettet, melyben Courtois arcképe volt... Holdvilágos este. Jioldvilágos este, hosszú fasor között — Mélázva a múlton — szomorúan járok. Csak a szél fuj dogál, elcsendesült minden. Némán intenek a sárguló akácok. Mily nagy csoda lenne, ha most elém jönnél, S tépnénk, mint egykor, az akácfa levelet. Kar a karba fűzve, egymáshoz simulva, Újra találgatnánk: „szeret, vagy nem szeret?" Messze-távol fekszik tőlem a kis falu. Jde fehérlik a fák közt egy kicsi ház. Hogyha mélyen nézesz bánatos szemembe Od’ adnám sorsomat, egész életemet. S ha hidegen vetnéd reám tekinteted’ Dacolva kérdezném:„szeret, vagy nem szeret?" Szivem csak arra, — csak utánad vágyódik, Újra remeg s újra elfog a forró láz. De ha szép szemeddel melegen néznél rám Magához ölelne ez a „bohó gyerek", ■ S amíg becéznélek, édes csókok között Akkor is azt súgnám: „szeretlek! szeretlek!“ Sziklay P. Gyufa,
