Székes-Fejérvári Naptár, 1916 (44. évfolyam)

Szépirodalmi rész

46 A hadseregszállitók közé tisztességtelen, lelkiismeretlen elemek is betolakod­jak. Ezeknek leleplezett panamái a tisztességes kereskedők körében is mélysége­sen őszinte fölháborodást keltettek. S ennek a fölháborodásnak adott hangos ki­fejezést a Székesfehérvári Kereskedelmi Társulat, midőn a tisztességtelen keres- Ikedelmi kalózok lehetetlenné tétele érdekében országos akciót indított, hogy ez az elvetemült gonosz népség ne szennyezhesse be a magyar kereskedői becsületet. A mi kereskedőink mozgalma országos visszhangot keltett és jelentékenyen elő­mozdította annak a helyesen szigorú törvénynek életbeléptetését, amely a hadse- regszállitási visszaéléseket torolja meg. Negyvenegy esztendő komoly és megbecsülést érdemlő munkája után vo­nult tavaly márciusban nyugalomba Rostaházy János postafelügyelő, a fehérvári posta és távirda hivatal főnöke. Huszonegy esztendeig állott postahivatalunk élén* A fehérvári posta és távirda hivatal fejlődésében nagy érdemei voltak. A kereske­delmi miniszter meleg elismerése és Fehérvár közönségének őszinte nagyrabecsü­lése kisérte őt a megérdemelt nyugalomba. Utódjául a kereskedelmi miniszter Pilhoffer Nándort nevezte ki, aki sok rátermettséggel vállalta a sokoldalú gon­dosságot igénylő felelősséges állást. Fehérvár város tisztikarának egyik kiválóan értékes, valóban kivételes kva­litású tagja volt Mohay Lajos pénzügyi tanácsos, aki tavaly március 30-án, hosszas betegségeskedés után, munkás életének 54-ik évében költözött el az élők sorából. Elhunytával szinte pótolhatatlan ür maradt. Az ő ernyedetlen buzgalmu munkásságának volt köszönhető a városi számvevőség, adóügyi igazgatás modern átszervezése. Az ő érdeme volt a városi javadalmi hivatal átszervezése. A város* jövedelmek szaporítása, uj jövedelmi források nyitása, a városi vagyon kezelése és ellenőrzésének minél egészségesebb alapokra fektetése érdekében a javaslatok és tervezetek szinte végtelen sora bizonyította az ő nagy munkakészséget és rend­kívüli szakképzettségét. Társadalmi életünk is általánosan népszerű közkedvelt egyént veszített benne. A honleányi erényeknek fölemelő bizonyságait szolgáltatták és ^szolgáltatják Fehérvár nemeslelkü hölgyei, akik a hadijótékonyság és katonai betegápolás terén a komoly napokban áldozatkész nagylelkűséggel állják helyüket. Az ő nagy érde­meiknek adózott hálás elismeréssel Székesfehérvár város közgyűlése is, midőn Nagy Ignác városi bizottsági tag indiványára a következő kortörténelmi érdekességü Írást, mint jegyzőkönyvi kivonatot, adta át a jótettek terén fáradhatatlan hölgyek­nek; „Székesfehérvár, szab. kir. város törvényhatósági bizottságának MCMXV. évi Nagyboldog asszony hava 28 ik napján tartott közgyűléséről felvett jegyzőkönyv kivonata : — Midőn a nagy világháború rnár fél év óta dúl, midőn a nemzeti létért küzdő hősök millióinak sebe vérzik : Székesfehérvár szab. kir. város törvény- hatósága közgyűlési jegyzőkönyvébe igtatta hálás köszönetét a hadbavonultak érde­keit és jólétét elősegítő, — az elhalt hősök özvegyeit és árváit gyámolitó, — a íájdalomtól sajgó sebeket kötöző, lelkes honleányoknak önzetlen buzgó fáradozá­

Next

/
Oldalképek
Tartalom