Székes-Fejérvári Naptár, 1913 (41. évfolyam)

Szépirodalmi rész

Boldogan ül a ház előtt elterülő, gondos kezekkel ápolt virágos kertnek egyik lugasában egy tisztes matrona. Habár már hatvan év körül lehet, arca, mely jóságtól sugárzik, még most is szépséget árul el. Mellette egy gyönyörű, alig tizenhat tavaszt élő leányka ül. Szőke, fürtös, kis feje nagymamája vállán pihen, mig égszínkék szemei szeretettel csüngnek a matróna jóságos arcán. Ölében könyv hever, mig vállain egy-egy galamb ül, melyeket tenyeréből tiszta búzával etet. Csendes boldogságról, megelégedésről beszél itt minden ; mosolygó itt az élet, mint a tető felett hömpölygő mosolygó felhő.

Az ősz matrona egy őrnagy özvegye, ki korán árvaságra jutott unokájával, habár nem fényes anyagi körülmények között, de gond nélkül éli világát. E félre eső kis faluba jött korán elvesztett férjét, később egyetlen leányát gyászolni ; magához véve kis unokáját, ki születésével elveszté édesanyját, s egy évvel később ■édesatyját. Nagyanyja egyszersmind édesanyja is. Nem csoda tehát, ha a leányka ártatlan lelkének imádatszerü szeretetével csüng nagyanyján, ki fenkölt gondolkozásával, nemes leikével megtanította őt vallásosnak, tisztának, munkaszeretőnek lenni. Nagyanyja vezetése mellett végezte iskoláit ; most pedig a szép Ilma — nevezzük őt édesanyja után annak — ép képesítőre készül. Kimerülve már a tanulástól, ölében heverteti könyvét, mialatt fájdalmas szeretettel néz nagyanyjára, ki őt becézve cirógatja, hisz holnap válniok kell ; válni több hétre, mert a vizsga napja rohamosan közeledik és Ilma a megelőző pár hetet az intézetben tölti. Remegve gondol mindakettő a válás nehéz perceire. Egyik sem beszél, de a szemeikben megjelenő köny elárulja a sziveikben tomboló fájdalmat, mely annyira úrrá lett felettük, hogy észrevétlenül közeledhetett feléjük egy csinos, magas barna férfiú. Megbűvölten állott meg a megkapó szép kép előtt. Ekkor Ilma — tán a fekete szemek delejének hatása alatt — felemelte szép fejét. Halványságát élénk pir váltotta fel, hiszen előtte állott lelkének ideálja, első szerelme : Bánlaky Feri. Szép volt külső megjelenésében, tökéletes volt minden, amit magán viselt, a párisi melitűtől az amerikai sárgacipőig. Örökölt nevének nagy tekintélye szabaddá, fölényes testi alkotása bátorrá, jó modora simává és világlátottsága egyszerűvé tette. Ilma nagyanyja régóta ismerte az ifjút. Hangzatos neve, eleganciája vonzotta az előkelő körhöz szokott őrnagynét. Vágyainak titkos óhaja volt Bánlaky Ferit és unokáját, mint boldog jeqyeseket láthatni. Azért Irma előtt mindig csak dicsérőleg nyilatkozott Feriről. És Irma nem lett volna jóvérű leány, ha szivének szűzies csendjében fantasztikus virágot nem hajt a palánta, amit nagyanyja öntudatos igyekezettel elültetett.

Alig várta, hogy Ilma 16 évét betöltse és a nagy lányok sorába lépve, Bánlaky Ferit házukhoz meghívhassa. Örömmel sietett a fiatalember régi ismerősének a házába. Rég hallott ő Ilma szépségéről, győzelmében biztos volt. Hiszen barátai és ismerősei elbűvölően rokonszenvesnek és veszedelmesnek találták. Megbámulták s néha irigyelték is tőle ruganyosságát, melyet az a tiz év, mely nagykorusitása óta elmúlt, nem tudta szárnyát szegni.

— 69 —

«