Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)
Szépirodalmi rész
93 vonul, akkor . . . akkor forduljunk a haza szent eszméje felé, ez vigaszt ad: lelkűnknek. Ha fáradtak vagyunk az élet küzdelmeire, keressük fel azon kis helyet, hot bölcsőnk ringott, és megifjddva, megacélozva az élet további küzdelmeire térünk vissza. E tudattól áthatva indulok el én is ma Pozsonyból, e régi nevezetességű. szép városból. A mozdony füstje, mint egy hadosztály kibontott zászlója, a szellőben lobogva úszott felettünk, büszkén hirdetve a gőznek a hatalmát, melyet a világ anyagi és szellemi terén elfoglal. Néha egy-egy szellemalakká képződve s mint az éjszaka villijei kergetődzve körültáncolnak, majd ismét eltűnve a kéklő ég felhőivel egyesülnek. A füst e bohó tréfája, mely máskor mulattatott volna, most boszankodásra. ingerelt, mert eltakarta tekintetem elől a látóhatárt, Esztergom gyünyőrö. panorámájára s Visegrád örök emlékű romjaira sürü fátyolt borítva. Mennyi emlék fűződik Visegrád nevéhez . . . Nincs magyar szív, mely erősebben ne dobbanna e név hallatára. Lelkünket magasztos ihlet szállja meg* midőn szemeink előtt elvonul nevedhez fűzött dicsőséged, és azon gyász, melynek., tanúja voltál. „S mint a honvesztett láng képzeti visszarepülnek. Lelkem is úgy fel-leng a kegyes árnyak után.“ Elmémben végigfutom a történelem komoly lapjait, és itt találom Nagy Lajos és Mátyás dicső királyunk fényes korát. Ez a kor arany betűkkel van történelmünk lapjaira feljegyezve. De következett egy keserves kor, midőn a magyar dicsőség gyászba öltözött és a jelszó az volt nem győzni hanem — türni\u Az Európa-szerte hires palotából most csak a Salamon torony és az összekötő bástyák némi részei hagyattak meg, — messziről hirdetve a gyászt, mely falai között lejátszódott. Oh ! ha beszélni tudnának e néma falak ! Itt vakittatott meg a szerencsétlen II.- Béla; itt volt fogva Salamon király* ki a rólanevezett toronyban élte le keserves napjait és itt játszódott le a Zách- család tragédiája. Salamon tornya időközben restauráltatott ; jelenleg koronajószág és Ő Felsége is gyakran szokott erdeiben vadászni. Távozva Visegrádról önkéntelen sóhaj tört elő lelkemből: „Magyar dicsőség mi valál?“ Leszált az est, mikor megérkeztem Magyar- ország szivébe ; szép székesfővárosunkba. Itt több barátommal találkozva együtt folytattuk utunkat. Sötét éjjel robogott vonatunk. Egy ideig barátaimmal csevegve kellemesen
