Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)

Szépirodalmi rész

79

felém. Lerogytam bölcsőjéhez és szent fogadást tettem, hogy életemet ezentúl neki szentelem.

Beköltöztem Székesfehérvárra. Egy kis szegényes padlásszobát fogadtam, hiszen anyagi helyzetem mást nem engedett. Most is itt vagyok és kézimunkával tartva fenn magamat és kicsike magzatomat. Innét irom e bűnbánó sorokat. Térden állva könyörgök, fogadjon jó Atyám unokájával együtt vissza atyai szeretetébe. Bűnömet, botlásomat levezekeltem szenvedésemmel.

És te drága Nővér ! borítsd a feledés fátyolát a történtekre, hiszen Tihamér érdemetlennek bizonyult szerelmedre. Bűnömet pedig feledtesse veled szenvedéseimnek mélységes nagy tengere.

Egyedüli reményem kétségbeejtő helyzetemben bocsánatukat hozó levelük, melyet minden percben epedve vár fájdalomtól megtört

Rizájuk. “

*

* *

E levelet, mint látjuk, Riza édes atyjához is intézte, nem tudva, hogy ballépése őt már rég’ elszólitotta az élők sorából. Elvira pedig elköltözött az ősi kúriáról, mely most teljesen elhagyatott, lakatlan.

Egy teljes évig várt, remélt Riza, de a várva-várt levél mindig késett. Ez

idő alatt sorsa már jobbra fordult. Állandó foglalkozást kapott egy divatüzletben.

Lakása most már egy barátságos kis szobából állott, sőt egy kis cselédet is tarthatott gyermeke mellett, ki távollétében gondját viselje.

Egy este, midőn munkáját készen haza szállította és boldogan ölelte magához reá várakozó gyermekét, feltűnt neki, hogy kis fiánál, kit édes atyja után

Tihamérnek nevezett, egy nagy doboz finom cukorkát talált. Még mielőtt megkérdezhette volna, kitől kapta a finom nyalánkságot, kis fia elbeszélte, hogy mais találkozott azzal a szomorú, fehér hajú, mindig gyászoló nénivel s tőle kapta. Ma azonban fel vitte a lakására, kikérdezte nevét, lakását s hogy’ hívják a mamát? Édes jó mamuska, mondja a kis csacska gyermek, mikor a papa nevét mondtam, olyan hallvány lett az a jó néni, felvett az ölébe és könnyezve csókolgatatt. Azt is mondta, szeretné az én mamuskámat egyszer látni ; és én megígértem neki, hogy holnap elvezetem a mamát.

Riza egy édes, boldogító előérzettől áthatva, egész éjjel nem bírta szemeit álomra lehunyni. A fiatal ősz nénikében, ki gyermekét úgy becészte, nővérét vélte felismerni.

De hol van édes atyja? Miért visel ez ismeretlen és szive sugallata szerint oly ismerős alak örökös gyászruhát? mielőtt bocsánatát kiérdemelné?

Egész éjjel ezen gondolatok gyötörték ; félve, remegve és mégis édes reményekkel eltelve várta a holnapi napot.

A gyermek a szokott időben sétálni ment, de ezúttal nem a cseléddel, hanem édes anyjával. Alig mentek a gyermek vig csevegése között néhány lépést,