Székes-Fejérvári Naptár, 1912 (40. évfolyam)
Szépirodalmi rész
még napestig ölöget ... — állította meg a poroszkáló lovakat azután egészeit hátra fordult : Na hát majd elmesélem : — Az a Katá Pista csak olyan szegény volt, olyan betyárféle itt a mi vidékünkön, jó szelid gyerek, aki bizony nem igen született zsiványnak, csak úgy belecsöppent ebbe a mesterségbe, akárcsak a Ponczius Pilátus a Hiszekegyistenbe... Mondom csak szegénylegény volt, akkor vette el a másét mikor megszorult, ha lehetett akkor sem erőszakkal, itt-ott el-el következett ugyan a keze alatt egy csikó vagy üsző, de rendesen megizente a gazdájának, hogy itt meg itt, ennyiér meg ennyiér visszakaphatja tüle a jószágát; mindig nagyon ócsóért adta vissza; ha tisztességes gazda vót akinek igy izent el is ment hozzá, vissza is vette a jószágot. Embervér is csak egy száradt a kezéhez, annak is asszony volt az oka, mer mondok legtöbb amit erabút a Pista azaz asszonyok, meg a leányok szive- vót, azután a feleséges emberek, meg a falubeli legények ilyesmiért nagyon haragudtak rá. — Akkor is egy koppányi menyecskéhöz ment iczakára a Pista, mikor az a vér odajutott a kezére . . . Nem vót okos a menyecske, nem vót ölég ügyes, előbb gyütt meg az ura a pincehelyi vásárról mint ahogy számított rája, azután elcsípte ükét a szeretkezésben. A Pistát letaknyoskölkezte, leharamiázta, aszonta, hogy csak elfenekeli mint az iskolás gyereket, mer arra nem ölég ember, hogy bírókra mennyen vele, szóval úgy lecsunyitotta a legényt, hogy még a tulajdon apjától is sok lett volna. Már ekkor összeszorult a Pista marka, de nem bántotta, megemberüte az indulattyát, de azután neki ment az ember a felesé- ginek, szemétnek híta, aztán elkapta a lebontott szép vastag haját, rá- csavarta a kezére, letirdetette, aztán elkezdte a csizmás lábával tiporni, rúgni. Ezt már nem nizhette a legény, elkapta a veszekedő embert, egy darabig libegtek jobra balra akárcsak két csóka a levegőbe, egyszerre aztán elzuhant az ember akárcsak egy darab fa, valahogyan, hugyan hugyanse beleszaladt a Pista csillagos bicsaktya a szive közepibe, ki se húzta belüle, úgy ringott benne akár az a. nádszál ott a . . . Megcsókuta az elalélt asszonyt, fölkapott a lovára, három hónapig hirit se hallotta az egész vármegye, de a zsandárok se, pedig halálra keresték . . . Nagysokára a gyászos menyecske a sógorához gyütt atyáfilátogatóba ide Torvajba, a zsandárok lesbe átak, gondúták hátha fölkeresi a Kata Pista. Jól szimatútak, hatodik napra este magányos utaslegényt láttak a zsandárok amint a lovát csutakóta az erdő szélén . . . — Hátha a Kata Pista — mondták a zsandárok, kérdezzük meg tüle. Persze, hogy az vót de nem várta be őket, felkapott a félignyergelt lóra; hajszolták egész másnap délig akkor kidőlt alóla a lova, gyalogosan futott tovább, közben betért a faluba, a szeretője ablakába bedobott két vérvörös rózsát meg- egy fehér muskátlit, amit a kalapja mellett hordott aztán ide a nádosba akart belebujdosni, utána lőttek eltalálták, mindig mindig közelebb gyüttek hozzá a. zsandárok, azután, hogy zsandárkézre ne kerüljön letörött egy erős nádat úgy 5*
