Sófalvi András: A székelyudvarhelyi Jézus kápolna. A székelyföldi négykaréjos kápolnák kérdéséhez - Múzeumi füzetek 32. (Székelyudvarhely, 2012)
Székelyudvarhely legelső történetírója, Lakatos István 1702-ben röviden említi a „Jézus házának nevezett” kápolnát, mely gyógyforrásairól és az Űrnapján tartott búcsúkról nevezetes. A 18. század végén Szeles János „régi formára épített kis kápolnáról” ír, ahová nagy számban sereglenek össze búcsúra a székelyföldi katolikusok. Az 1743. évi vizitáció megjegyzi, hogy a kegyhelyet közönségesen Jézus kápolnájának hívják („vulgo Jesus kápolnája dicit”). Egy 1773. évi iratból megtudjuk, hogy Léstyán Mózes plébános kijavíttatta az épületet. Benkő József szintén kiemeli a Krisztus Szent Testének ünnepén tartott búcsúkat. Áttekintve a történeti irodalmat, megállapítható, hogy a kápolna lényegében Orbán Balázs nyomán vált középkori épületté („annak építési modora a XIII-ik század jellegét mutatja”), s ez a koncepció mind a mai napig meghatározó a keltezés kérdésében. Rotundák és centrális templomok a Kárpát-medencében A Jézus kápolnának és építészeti körének különleges értéket ad formavilága, amely - antik alapokon - a kora kereszténység centrális templomainak építészeti hagyományaiban gyökerezik. A szentföldi és kaukázusi területeken is megtalálható templomforma Bizánc, illetve áttételesen Ravenna közvetítésével jutott el Nagy Károly aacheni udvarába a 8. században. Az uralkodói szimbólummá váló aacheni palota és kápolnája a kialakuló közép-európai államok számára példaképpé vált. A kápolnatípus korai példái - melyek építésében közvetlen bizánci hatást is feltételeznek - szinte kivétel nélkül fejedelmi udvarokban vagy azok környezetében épültek fel, így volt ez a Magyar Királyság területén is (Esztergom, Veszprém). A hatalmat jelképező rotundák építése all. századtól követendő példává vált a világi és egyházi hatalmasságok körében (Ducó, Pozsony, Székesfehérvár), azonban funkciójuk, koruk, sőt, alaprajzi részleteik tisztázása is további kutatásokat igényel. A körtemplomok all. század utolsó harmadától egyre gyarapodó falusi plébániatemplomok kedvelt építészeti formájává váltak (Szalonna, Hidegség, Kallósd), és feltehető, hogy egy részüket a falvak birtokosai alapították. Formagazdagságuk főként az alaprajzi kiképzésben nyilvánult meg (kerek hajójú, köríves apszisú rotundák, kívülről kerek, belülről falba mélyedő apszisú rotundák, négykaréjos rotundák stb.), de előfordulnak köztük a korai előképekre 14
