Miklós Zoltán (szerk.): A Haáz Rezső Múzeum gyűjteményei - Múzeumi füzetek 26. (Székelyudvarhely, 2009)
Borvíz- és Fürdő Múzeum Szejkefürdő ásványvizes forrásainak gyógyhatását - fennmaradt írott forrásaink szerint-már a XVIII, században ismerték. Kibédi Mátyus István az Ó és új dietetica ómű könyvében a következőket említi: „a város közelében levő forrás szürkés, tengervízhez hasonló büdös vize gyógyítja a sebeket és bőrkiütéseket". A következő század második felében, 1871-1890 között, a fürdő és a hozzá tartozó terület Orbán Balázs tulajdona és kedves tartózkodási helye volt. Ő emelte ki a helyi jellegű „paraszt fürdők" sorából. Központja az Attila-forrás vizét használó huszonnégy kádas meleg fürdő, és a hozzá kapcsolódó hideg vizes medence volt. Ettől északra lévő Sarolta-forrás „petróleumos" vizét ivóvízként használták. A fürdőn villák, vagy ahogy nevezték, lakok épültek. A fürdővendégek és a városi kirándulók a száz terítékes Székely Mózes Nagyvendéglőben étkezhettek és cigányzene mellett mulathattak. Orbán Balázs halála azonban a kis fürdő virágzásának is véget vetett. A fürdő északi oldalán (a 1 3A megyei út mellett) 2004-2008 között épült fel egy 268 m2-es, kétszintes, teljesen fából készült kiállítási épület. Célja otthont adni a székelyföldi borvízforrásokat és fürdőket bemutató kiállításnak. Kiállításunk több mint egy évtizedes munka után 2008. május 21-én nyílt meg. A látogató megtekintheti a Szejke-vizes korsókat és a vizet szállító bivalyos szekeret, melyek a város jelképeivé váltak. A Székelyföldön közel 2500 borvízforrást feltérképező Bányai János geológus a borvizek kiemelkedő kutatója volt. Ásvány- és kőzetgyűjteményének itt csak egy töredéke került kiállításra azokkal a tudós portrékkal, melyek egykor dolgozószobája falát ékesítették. Orbán Balázs halhatatlan érdemeire - Hunyadi László alkotta - szobra, és az 1868-1873 között megjelent Székelyföld leírásában, a fürdőkről készült metszetei, valamint a fürdőket ábrázoló fényképei emlékeztetnek. A kiállítási csarnok emeletén a gyógyfürdőzés kezdeteit bemutató képekkel, és annak tudományos alapjait megvető (1750-1850 között megjelent) könyvekkel kezdődik a kiállítás. A panókon képeslap és fénykép másolatok segítségével mutatjuk be a székely fürdőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. A tárlókban látható magyar, román és német nyelvű balneológiái szakkönyvek és fürdőkalauzok illusztrálják azt a pezsgő fürdő-életet, amely a monarchia korában Erdélyben virágzott. A kiállított tárgyak is a fürdőkultúrához kapcsolódnak. Láthatunk itt „tutajokat" a Medve-tóról, amelyek az úszni nem tudó személyeket segítették felszínen maradni, szalmakalapot és utazó bőröndöket. A réztrombiták, a gramofon, a harmonika a sétányokon „kötelező" térzenére és a bálok hangulatára emlékeztetnek. Ezta hangulatot kíséreli meg felidézni a halkan szóló zene, főleg keringők. Ilyen például a Herkulesfürdői emlék című zenemű. Fürdő-poharak, medve és bivaly kerámiaszobrocskák emlékeztetnek az egykor divatos fürdő emlékekre, amit hutában gyártott ásványvizes palackok, szépvonalú üvegedények egészítenek ki. Egy nagyméretű lemezes fényképezőgép emlékeztet a fürdőhelyeken szinte kötelező fényképezkedésre. A kijáratnál egy 1979-ből származó Sütő András idézettel búcsúzunk a látogatóktól. Zepeczaner jenő 21
