Veres Péter: A Haáz Rezső Múzeum képtára - Múzeumi füzetek 20. (Székelyudvarhely, 2001)
Műgyűjtés Ez a kis múzeumtörténeti kitérő is érzékelteti, hogy egykor Székelyudvarhelyen milyen keservesen tudott megszületni egy közművelődési intézmény. Egy olyan intézmény, amelynek keretében kifejlődhetett volna egy képzőművészeti galéria. Bármennyire is mostohák voltak a körülmények, a székelyudvarhelyi Református Kollégium keretein belül, a XIX. század folyamán megindult egy folyamat, mely egy szegényes közgyűjtemény csírájának tekinthető. Ez esetben egy intézmény általi műgyűjtésről beszélhetünk, ahol olyan képek kaptak helyet, melyek valamilyen formában a Kollégium életével, annak patrónusaival, donátoraival, tanáraival, esetleg diákjaival kapcsolatosak. Az a tény, hogy a képek műfaja szinte kizárólagosan portré, természetesnek mondható, mert abban az időben a portréfestés volt „divatban”. Erdélyben a műgyűjtés kezdeteit főképpen Nagyszeben és Brassó környékén lehet „tetten érni” a reformációt követő évtizedekben. A környék fiataljainak külföldi egyetemjárása során Németalföldről és Hollandiából olyan németalföldi meg olasz reneszánsz és barokk mesterek nyomatai, festményei és könyvei kerültek be Erdélybe, amelyek a későbbi Bruckenthal gyűjtemény alapjait képezhették. Báró Bruckenthal Sámuel erdélyi főkormányzó a saját képtárát, könyvtárát, érem- és régiséggyűjteményét ajánlotta fel valamint harminchatezer forintot adományozott annak a múzeumnak a megalapítására, amelyet 1817-ben nyitottak meg. A XIX. század elején a liberális nemességből formálódó réteg kezd fontos szerepet betölteni a közéletben, és igyekszik követni mindazt, ami a nyugat-európai nagyvárosokban megjelenik a társasági élet, a divat, ízlés, művelődés, területén egyaránt. Az udvarházakban, kúriákban történő egyfajta új otthonteremtés bécsi, pesti, vagy más európai világvárosok divatja szerint egy folyamat, mely mindinkább a képzőművészetek felé tereli az érdeklődést. Ez a képzőművészet felé történő fordulás döntően a portrékra értendő, mert más műfajt, mondhatni egyáltalán nem becsültek meg, nem volt rá igény. A család jelentősebb, vagy nagy közismertségnek örvendő tagjainak a portréjának, az 9
