Pál-Antal Sándor: Marosszék és Marosvásárhely az 1848 - 1849-es forradalom és szabadságharc idején. Korabli iratok, jegyzőkönyvek, lajstromok - Múzeumi füzetek 19. (Székelyudvarhely, 2001)
Dokumentumok
U.i. Ezen hivatalos feljelentés és kérés tegnap Május 9kén estveli 9 órakor adatott által az itteni posta hivatalnak elküldés végett, mely kérés az írt órában el is indíttatott Marosvásárhelyről, de a postamester úrnak mai napon reggeli hét órakor tett nyilatkozata szerint a posta legény menve Radnót felé az úton és éppen Ugra nevű faluhelység között a táskát elhulatta, mely oknál fogva újból íratván a feljelentés, ezennel azon megjegyzéssel küldetik, hogy a tegnapi napon felküldött levélből kihagyattak azon sorok, melyekben királyi táblai írnok Orosz Jánosnak bujtogató beszédeiről említés tétetett és amelyekre nézve két rendbeli bizonyítvány is vala a feljelentéshez csatolva. Ugyanaz írt feljelentésben be vala szőve királyi táblai írnok Prékup Ábrahámnak is holmi fenyegető beszéde is. Miket azon tekintetből látám szükségesnek méj tisztelettel megemlíteni, hogyha netalán az e tárgyban felküldött, legalább innen elindított hivatalos feljelentés a felséges Királyi Fő Kormány Székhez feljutna, méltóztasson a két feljelentés közötti különbség okát tudni. Lázár János, főbíró 36. 1848. május 15., Koronka Fogalmazvány, Mszéklt, Főkirálybírói iratok, N.D.591/1848/T, p.l. A 8 járásbéli Dulló Biztos Urakhoz Koronka, május 15, 1848. 346. Hazánk kül- és belkörülményei minden honpolgárnak ébrenlétit kívánván és a nemzeti őrseregnek felálítássát szükségessé tévén, ennek e nemes szék kebelében minél célszerűbben lehető felálítása fölötti tanácskozhatás végett MVásárhelyen a nemes szék közházánál f. év és hónap 22kén az 1791ki 12es törvény értelmébe közgyűlést tartandók, s ugyanakkor egyszersmind főtiszti hivatalomba szándékozom magamot beigtattatni, mire nézve hivatalos kötelességévé teszem az úrnak, hogy ezen rendeletemnek járásábani pontos köröztetése által mindenkinek adja tudtára, s az előlírt nap reggeli 9 óráján a kijelelt helyen léendő megjelenésre minden a törvény által erre jogosított honpolgárt hívjon fel, maga is megjelenendő. Addig is pedig a cél szent s jelen körülményeink között a minden honpolgárnál egyaránt közös személy és vagyon bátorságot egyedül biztosítható lévén. Minden népszerűségét felhasználva célszerű s a néphez alkalmazott józan magyarázatok által oda irányozni, hogy a szent s egyedül biztosító cél létesítése irányába semmi akadályra ne találjon, sőt minden egyeseknek annak előmozdítása szív vérévé váljon, esmerje hazafiúi buzgó kötelességének. 68