Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
V. Szemelvények a külföldi szakirodalomból
4. szám Hangot kaptak természetesen a székely-kérdéssel kapcsolatban más elképzelések is, így például ION MOGA 1944-ben megjelent francia nyelvű munkájában.231 Moga szintén a dáko-román kontinuitáselmélet alapján áll, ennek megfelelően gondolatainak vezérfonalát a románság prioritásának hangoztatása képezi. „A történeti kutatások jelenlegi fázisában —bár a tudomány még nem mondta ki az utolsó szót a dákoromán élet Erdély földjén való folytonosságát illetően—amit már most biztosra vehetünk az a románság e tartománybeli prioritása a később érkezett magyar elemhez képest. ”232 Szerinte ugyanis „1175 előtt lehetetlen forrásszer&en bizonyítani a magyar király politikai és egyházi hatalmának a tartós jelenlétét [Erdélyben— K.Z.]."233 Csak a szászok és a székelyek megérkezése után, vagyis az 1170-es években kezdődött meg e területen a királyi hatalom kiépítése. Moga non ragaszkodik a székelyek román eredeztetéséhez, és nem bizonygatja az „ őslakosság" döntő jelentőségű etnikai, demográfiai hatását sem, hanem annak a véleményének ad hangot, hogy a székelyek „ az Árpádok fennhatósága alatt álló Pannóniából plántálták ál a hun-tradíciót az erdélyi fennsíkokra“ ,234 Hasonlónak tartja viszont a székelyek és románok jogállását, amit az bizonyítana, hogy egyik népcsoport sem rendelkezik olyan kollektív kiváltságokat biztosító oklevéllel, mint amilyennel az erdélyi szászok, a kunok vagy a német lovagok. „Soha nem vált szükségessé sem a székelyek, sem a románok számára, hogy a magyar koronával szemben élvezett jogaikat és speciális szabadságukat kiváltságlevéllel szabályozzák, mert az előbbiekre úgy tekintettek, mint szabad törzsre, az utóbbiakra pedig, mint a korona hatalmának alávetett erdélyi őslakosokra. Egyiküket sem kezelték úgy, mint azokat a népcsoportokat, amelyek meghatározott feltételekkel hívattak vagy érkeztek Erdélybe."235 Érdekes gondolatmenet, hiszen más szavakkal ez azt jelenti, hogy a kiváltságlevél hiánya a románok esetében őslakos mivoltuk, a székelyekkel kapcsolatban pedig későbbi érkezésük mellett bizonyít. A szerző határozottan állítja, hogy „a székelyek autonómiája egyáltalán nem ilyen törvényes szabályozásból származik, hanem olyan régi törzsi szervezetben gyökerezik, amilyet még a magyarok is ismertek hazájukban.“ X A románság esetében viszont, mint láttuk, az őshonosság jogbiztosító ereje tette feleslegessé a kiváltságok írásban való rögzítését. A továbbiakban egyébként Moga nem teszi konkrétabbá az eredetkérdéssel kapcsolatos álláspontját, és az olvasóra bízza annak eldöntését, hogy hun-utódoknak vagy a magyar törzsszövetség keletre szakadt részének kell-e tekintem a székelységet. Tevékenysége ily módon — miképpen elődeié is — elsősorban arra irányul, hogy a székelyektől elvitassa az „első foglalás" „jogbiztosító“ érvényét, és ezt teljes mértékben a románok számára tartsa fenn. Ami magát a probléma lényegét illeti, azt továbbra is homályban hagyja, megválaszolását a későbbi kutatókra bízva. Mint már említettük, a második világháború utáni román marxista történetírás lényegében a korábban megkezdett csapáson haladt tovább. A székely-kérdés megítélése is a régi elveknek megfelelően történt, annyiban azonban módosult a kép, hogy a kutatók immár elejtették a román származás teóriáját, és más ősöket kerestek a hányatott múltú népességnek. Az 1964-ben megjelent, Erdély történetét tárgyaló munka szerzői szerint a honfoglalás után a magyar törzsek „Árpád vezetésével letelepednek Pannóniában, majd később a 43
