Kordé Zoltán: A székelykérdés története - Múzeumi füzetek 4. (Székelyudvarhely, 1991)
II. A modern forráskritikai irányzat kezdetei
4. szám formáját. Mivel eredetileg melléknévként szerepelt, kezdetben „ székii ember, szikii magyar" összetételekben használták és a későbbiekben kopott csak le az utolsó tag.76 Első pillanatra látható, hogy ez a névfejtés megint csak Hunfalvy szellemében fogant, s helytállóságát tekintve sem sokat különbözik annak hasonló próbálkozásaitól. Szent László uralkodása alatt költöztették a székelyeket Erdélybe, ahol a hadjáratokban való résztvételtlk jutalmaként nagy területeket kaptak — foglalkozásuknak, életmódjuknak megfelelően az erdős, hegyes vidékeken. Mint láthattuk, ez az elmélet szinte teljes egészében a Hunfalvy által nyitott csapáson halad, mégsem lehet azt mondani, hogy e téren Karácsonyi epigon lett volna. Bizonyítási eljárása egyéni, melynek csak a váza viseli magán a nagy előd keze nyomát, a felépítmény önálló alkotás. Csaknem két évtized elteltével az idősödő tudós újra visszatért a témához; az alapkérdést illetően felfogása változatlan maradt, egy lényeges ponton azonban változtak nézetei. „Tagadtam 20 év előtt azt — írja—, hogy a székelyek ősei hunok lettek volna. Ezt tagadom most is. De 20 év előtt vakon követve Hunfalvy állítását, tagadtam azt is, hogy a székelyek valaha másként beszéltek volna, mint magyarul.“11 Újabb kutatásai viszont arról győzték meg, hogy eredetileg a magyartól különböző népelemnek kellett lenniük a székelyeknek, másként érthetetlenek lennének a krónikák becsmérlő nyilatkozásai az 1116-os és 1146-os ütközetek kapcsán. A népi különállás fontos bizonyítékának tartja H.Ottokár 1280-ban íródott levelét, melyben a cseh király arról ad hírt a pápának, hogy győzelmet aratott a magyarok és a seregükben harcoló egyéb népek sokasága felett: „MivelII.Ottokár kancellárja nemcsupán felsorolja a királya ellen küzdő nemzeteket, hanem még azok vallását is tudja, nem lehet az ő, annyi egyéb adattal is támogatott tanúságát elvetnünk s a magyaroktól a szlávok közbeiktatásával is elkülönített székelyeket a magyarokkal egynyelvüeknek vennünk." 78 Hunok azért nem lehettek a székelyek, mert azokat 454-ben kiverték a Kárpát-medencéből, így kénytelenek voltak a Fekete-tenger északi partvidékére húzódni. Egyébként is az oguz törökökhöz tartoztak, vagyis a magyartól teljesen eltérő nyelven beszéltek, a régi székely nyelvben pedig nincs nyoma az oguz török hatásnak.79 „Elfogadván azt, hogy a székely valamikor a magyartól elütő nyelvet beszélt, el kell fogadnunk azt is, hogy a magyar 896-ban, ide beköltözése idején a székelyt már itt találta.” 8<rVéleménye szerint a IX. században 3 néptöredék élt Magyarország területén; pannon- és morvaszlávok, avarok és gepidák. Tekintve, hogy a szlávoktól megkülönbözteti a székelyeket Il.Ottokár levele, és figyelembe véve azt is, hogy az avarok az évszázad végére elenyésztek, csakis a gepidák lehettek a keresett ősök. Ezt támasztaná alá szerinte a személy- és helynevek vizsgálata is. Germán eredetűek lennének például a Benczencz, Tolon, Sandur, stb. alakok éppúgy, mint a Farczád, Tibád, stb. helynevek.81 Mindezek alapján nem habozik a végső konklúzió levonásával: „ kénytelen vagyok kimondani, hogy a régi székelyek ősei a gepidák voltak s a X-XIl. századokban még gepida nyelven beszéltek. Későbbi tanulmányában már sajátos névetimológiával is alá kívánta támasztani elméletét, úgy vélte ugyanis, hogy a gepidák kötelessége az volt, hogy a magyarok vadászatain, hadjáratain kalauzokként, előharcosokként, kisegítőkként szolgáljanak. Nevük ennek megfelelően arégi német: Sichel „sarló, görbe kés faágak levágására" szóból származna. Először Sichelknecht volt az elnevezés, de később a magyar nyelv „ elhagyta a nehéz kiejtésű knecht (= szolga, zsoldos 17
