Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 18. (Székelyudvarhely, 2018)
Pelles Edit: Zománcozott perzsa qalyan (vízipipa) restaurálása
lya kókuszhéjból készült, emellett a tárgy Qádzsár-kori3 4 5, tehát nem 15-16., hanem 19-20. századi. Fémművesség és zománcozás Az iszlám fémművesség által használt alapanyagok és technológiák alig változtak az évszázadok alatt. Iránban még a Qádzsár-korban is szinte ugyanazokat a rézből készült termékeket állították elő, amiket a középkorban. A perzsa zománcművészet csúcsa a 18. századra tehető, majd a 20. századra hanyatlás következett be.4 5 A 19. századtól kezdődik a festett zománccal bevont edények elterjedése. Később portrék, növényi és állati témájú zománcképek is készültek. Előképeknek az európai, fémlapra festett portréminiatúrák tekinthetők, melyek diplomáciai ajándékokként kerültek az országba. A transzparens és opak zománcalkotások alapja arany, ezüst vagy réz. A vízipipa kialakulása Perzsia területén a kávézást és a teázást gyakran kiegészítette a dohányzás, ami a 17. századtól hódított teret. A dohányzásnak két típusa alakult ki, a hagyományos cseréppipán keresztüli pipázás (copoq) és a vízen átszűrt. Az első vízipipák teste kókuszdióból készült, innen a nargile „kókuszhéj” elnevezés, melyet gyakran még ma is használnak, leginkább Törökországban, Libanonban, Szíriában, Görögországban. Indiában hukka-nak, hookah-nak nevezik, shisha-nak Egyiptomban, huqqa-mk Pakisztánban. Gályán-nak vagy qalyan-nak pedig Irán területén, jelentése „forrni”, „buborék”. A qalyan, vagyis vízipipa működési elve már a dohány Ázsiába kerülése előtt is ismert volt, valószínűsíthető, hogy Indiából származik, ahol hasis és ópium szívására alakulhatott ki. Első ismert ábrázolása egy perzsa festő Reza Abbasi művén látható6 7 8, ma is ismert modem formáját azonban Iránban nyerte el. Anyaga lehetett kókuszdió, üveg, kerámia, fém. Felületét díszíthették véséssel, zománcozással, berakással, áttört mintával, aranyozással, láncokkal, ábrázolhattak akár vadászó vagy ünnepi jeleneteket, stb. A Szafavida-kor (1501-1722) óta Perzsiában növekvő fontosságú a dohányzás társadalomformáló, közösségépítő és kereskedelmi szempontból is.7 8 Működési elve mindegyik típusnak ugyanaz: a cső szívásakor a dohányon lévő forró szén felizzik, az itt keletkezett forró dohányfüst a vízipipa belsejébe áramlik, melyet a víz szűr meg és hűt le, s ez a füst jut el végül a felhasználóhoz a szívócsövön keresztül.9 3 A 18. század végén Perzsiát a Qádzsárok egyesítették (1796). Hatalmuk a 20. század elejéig (1925), első két évtizedéig tartott, ezért is nevezik ezt az időszakot a hosszú 19. századnak. 4 http://www.iranicaonline.org/articles/enamel. 5 Zebrowsky 1997. 6 J. Keall 1993. http://archnet.org/publications/4322 7 Kelényi - Szántó 2010. pp. 116. 8 http://www.iranicaonline.org/articles/galyan-9 http://toriblog.blog.hU/2009/05/2 l/a_vizipipa_tortenete Készítéstechnika és állapotleírás A tárgy több egymásba illeszthető, hasonló készítéstechnikájú részből épül fel. Az egyes részeket is több darabból állították össze, a víztartályt és a testet 3-3 elemből. A dohánytartó és a víztartály egyaránt hagyományos rézműves technológiával készült. Feltételezhető, hogy a tartály testét adó rézlemezeket egy fából készített félgömb formájú mélyedésbe kalapálták, a lemez közepéről indulva. Előfordulhat ennél a műveletnél, hogy az alaplemezt olyan vékonyra nyújtják, hogy könnyen átszakad. Ilyen szakadások és azok javításai figyelhetők meg ezen a tárgyon is. A víztartály felső részére a csőhöz és a testhez való csatlakozáshoz szükséges két elemet forrasztással rögzítették. A víztartály alján lévő lyuk (3. kép) vizsgálata fontos, hiszen innen következtethető, hogy a tárgyhoz egy csúcsdíszes záróelem, vagy egy talp csatlakozott-e. Röntgen radiográfia segítségével meg lehetett állapítani, hogy egy kisebb elemet illeszthettek oda, amit forrasztással rögzítettek. Valószínű, hogy egy záródísz volt, mintsem egy talp, hiszen egy ekkora súlyú tárgy megtartásához ez a kis, nem annyira mély csatlakozási pont kevés lenne. A galyant préselt, rombusz formájú díszekkel (4. kép), lánccal és aranyozással is díszítették. A felső és alsó részeket lágyforrasztással, cinezéssel rögzítették. Gyöngysorra emlékeztető, sárgaréz rudak, ún. oszlope-3. kép. A víztartály alján lévő lyuk - csatlakozási pont - és annak röntgen képe (fotó: Nyíri Gábor, röntgen: Horváth Mátyás). 4. kép. A víztartály rombusz formájú díszekkel, hiányzó oszlopelemekkel és sérült, hiányos zománccal (Nyíri Gábor felvétele). 60
