Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 18. (Székelyudvarhely, 2018)
Várhegyi Zsuzsanna - Kissné Bendevy Márta: Vízzel telített régészeti bőrtárgyak szárításának lehetőségei
Saját kísérleteket végeztünk új és régészeti bőrökön, hogy megismerkedjünk az eljárással, adatokat gyűjtsünk a folyamat során zajló változásokkal kapcsolatban, ellenőrizzük a publikációban leírt technikai részleteket és saját igényeinkhez igazodva módosításokat vezessünk be. Az új bőrös kísérletek során azt tapasztaltuk, hogy a glicerinoldattal kezelt bőrök tovább száradtak, mint a csak vízben áztatott darabok, viszont mikor egy mintacsoportot szándékosan túlszárítottunk, majd a darabokat telített sóoldatok felett, zárt térben újrapárásítottuk, előbbiek több nedvességet tudtak felvenni ugyanannyi idő alatt. A száradás sebességét és a túlszárítás utáni nedvességfelvételt a glicerines és a csak vizes csoportokon belül legjobban az befolyásolta, hogy mennyire vastagok vagy vékonyak, illetve tömött vagy laza szerkezetűek voltak a minták, utóbbiak nedvességfelvétele mindkét csoportban nagyobb volt. Az általunk bevezetett módosítás, miszerint nem csak szabadon, hanem zárt dobozokban is megkíséreltük a szárítást, sok tanulsággal járt. A kétféle eljárás hasonló bőrmintákon ugyanannyi időt vett igénybe, azonban a dobozokban egyedileg változtatni lehet a szilikagél menynyiségét, vékonyabb és vastagabb leletek esetén így „személyre szabott” szárítást téve lehetővé. A dobozok használatának további előnyei, hogy a fagyasztó belső terének páratartalom ingadozása nem érinti annyira a bennük lévő bőröket, és a hűtőrácsokon kicsapódó zúzmara nem befolyásolja a szilikagél vízmegkötő kapacitását. A régészeti leletek kezelése során nem ismerjük a bőrök kiindulási súlyát, hisz nedvesen és számos szenynyeződéssel átitatva érkeznek a restaurátor műhelybe, ezért esetükben súlyállandóságig szárítás alapján határozhatjuk meg a víz eltávozásának végpontját. Kísérleteink során azonban ezt elérve legtöbbször már kicsit túlszáradt a bőr. Tapasztalataink szerint a súlymérés mellett érdemes az érzékszervi megfigyelésekre is támaszkodni. A folyamat a végéhez közelít, ha a bőrök színe jelentősen világosabbá válik, rugalmasak és hidegen is száraz tapintásúak. Az ilyenkor kivett mintákon a telített sóoldatos párakamrában végzett kondicionálás során nem vettünk észre olvadás miatt bekövetkező nedvesedést. Mind az új, mind a régészeti bőrökön megfigyelhető volt, hogy már fagyasztás közben is veszítettek súlyukból, de a szilikagél behelyezésével ez a folyamat felgyorsult. Ennek ismeretében érdemes hosszú időre tervezett fagyasztva tárolás esetén a leleteket akár csoportosan, légmentesen zárható, simítózáras műanyag zacskókban tartani, a levegőt vákuummal kiszívva. Ily módon a kontrollálatlan száradás és a zúzmara kialakulása is elkerülhető a fagyasztószekrényben. A kísérlethez választott eszközök megfelelőnek bizonyultak. Az álló fagyasztószekrény tartalmát a polcokon, fiókokban könnyen át lehetett tekinteni, a minták mozgatásához így viszonylag rövid időre volt szükség az ellenőrzések idején. A digitális Voltcraft adatrögzítő készülék is megfelelt céljainknak, segítségével képet kaphattunk a zárt fagyasztószekrényben és a dobozokban végbemenő hőmérséklet- és relatív légnedvesség változásokról is. További kísérleteinkhez tervezzük egy második mérőműszer beszerzését is, amivel egyszerűbbé válna a párhuzamosan végzett szárítások ellenőrzése. A kísérletbe bevont régészeti bőrök szárítás utáni állapota reménykedésre ad okot a módszerrel kapcsolatban. Színük természetes árnyalatú, a mért zsugorodás elfogadható mértékű volt. Rugalmasságuk, melyet két napig párakamrában 65% RH mellett végzett kondicionálást követően 40-45% RH mellett megfelelőnek találtunk, fűtési időszakban sajnos elmaradt a várttól. Ismételt párásítással ez orvosolható volt. A jövőben további kísérleteket tervezünk régészeti mintákon, hogy választ találjunk a fagyasztóba nem dobozba zártan behelyezett szilikagél szükséges menynyiségével és elhelyezésével, a túlszárítás kockázatával, továbbá a szárítás utáni kondicionálás paramétereivel kapcsolatban fennmaradt kérdésekre. Hosszú távú terveink közé tartozik a folyamat költséghatékony megvalósítása múzeumi körülmények között. A cél két kívánalom közötti egyensúly optimalizálása. Az egyik elvárás az, hogy a bőrök mechanikai tulajdonságai (szilárdság, rugalmasság, hajlékonyság) a legkedvezőbbek legyenek, a másik, hogy a költségeket és a ráfordított munkaidőt a közgyűjtemények számára megfelelő szinten lehessen tartani. Köszönetnyilvánítás A szerzők hálával tartoznak Nyíri Gábornak, a Magyar Nemzeti Múzeum fotósának a képek többségének elkészítéséért, Dr. Kiss György István vegyészmérnöknek a szakmai konzultációkért, Havasi Dóra és Dankóné Németh Erika restaurátoroknak, továbbá Moór Anikó iparművészeti restaurátor hallgatónak a kísérletek során a régészeti leletek konzerválásában való részvételükért. Köszönet illeti a Jósa András Múzeumot, valamint a Soproni Múzeumot, amiért hozzájárultak, hogy a gyűjteményükbe tartozó bőr lábbeli töredékek közül néhányat bevonjunk a kísérletbe. IRODALOM BAKAYNÉ PERJÉS J. (2003): Régészeti bőrtárgyak restaurálása. In: ISIS Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetek 3. (Szerk.: Kovács R), Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, pp. 39-50. CAMERON, E. - SPRIGGS, J. - WILLS, B. (2006): The conservation of archaeological leather. In: Conservation of leather and related materials. (Ed.: Kite, M. - Thomson, R.) Butterworth-Heinemann, Oxford, pp. 244-263. CHAHINE, C. - LEON BAVI, L. (1988): Vízzel átitatott bőrök szárítása. In: Műtárgyvédelem 19. Központi Múzeumi Igazgatóság, Budapest, pp. 11-22. 23
